2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: 60 milliárd forintos programot indít a kormány az elektromos autózás támogatására

Szijjártó Péter: 60 milliárd forintos programot indít a kormány az elektromos autózás támogatására

A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a novemberben induló programban 30 milliárd forintból a következő két és fél évben 170 új, nagy kapacitású elektromos töltőállomást építenek Magyarországon a legforgalmasabb utak mentén. A másik 30 milliárd forintból pedig lehetővé teszik, hogy a cégek, például az egyéni vállalkozások, a taxisok, az autómegosztással foglalkozó társaságok kedvezményesen, támogatással vásárolhassanak elektromos járműveket, kisbuszokat vagy kisteherautókat is – tájékoztatott. Szijjártó Péter az európai és a globális gazdaság gerincoszlopát adó autóipar forradalmi átalakulásáról is beszélt, amelynek szavai szerint hatalmas jelentősége van a környezetvédelem szempontjából is. „Ha komolyan vesszük a klímaváltozás elleni küzdelmet, akkor tudnunk kell, hogy mindez lehetetlen az elektromos autózás nélkül” – figyelmeztetett. Elmondta, „ma a világon a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért a közúti közlekedés felel, a buszok, az autók, a kamionok, a teherautók. És ha a közúti közlekedést nem tudjuk átállítani elektromos alapokra, akkor a klímaváltozás elleni küzdelem is kudarcot fog vallani, a környezetvédelmi céljainkat sem fogjuk tudni elérni”. Kiemelte, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a szektor elektromos átállásában. „Nagyon rég volt már olyan, hogy a globális gazdaságot meghatározó technológiai forradalomban Magyarország élenjáró lett volna” – mutatott rá, ami szerinte óriási teljesítmény egy ekkora országtól. A miniszter tudatta, hogy a kormány tervezett támogatási programjáról tájékoztatta a nap folyamán a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD elnökét, aki ezt üdvözölte, különösen annak fényében, hogy a vállalat néhány napja kezdte meg járművei forgalmazását hazánkban. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy BYD számára Magyarország fontos piac, ráadásul elektromos buszokat gyárt már ma is Komáromban a cég. Aláhúzta: „az elektromos autóipar át fogja venni a hagyományos autóipar helyét, ha tetszik, ha nem, ez tény, és ezen változtatni nem lehet. Itt a kérdés csak az, hogy Magyarország élen szeretne-e járni, vagy le akar maradni”. „Élen akarunk járni, mert ezzel Magyarországot, a magyar gazdaságot tovább erősítjük, újabb és újabb munkahelyeket hozunk létre a magyar emberek számára” – fűzte hozzá. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp