A Herman Ottó Múzeum régészei egy 58 síros szarmata temetőt tártak fel a bükkábrányi lignitbánya területén, a nyár végén. Az elhunytak gazdag, sajátos ízlésvilágú közösséghez tartoztak; erről tanúskodnak az előkerült arany és ezüst ékszerek, valamint a római import tárgyak is.
A temetkezések több mint felében nők nyugodtak, akiknek alsóruháját jellegzetes üvegpasztából készült gyöngyhímzés díszítette, nyakukban pedig borostyánból, karneolból és kalcedonból álló gyöngysorokat hordtak. A római import nagy részét a ruhakapcsolótűk tették ki, ezek közül is a legkedveltebb a zománcos vagy emailos darabok voltak, amelyek különleges gonddal készültek. A temető gazdagságát az is jelzi, hogy ezek a ruhakapcsolótűk sokszor párban kerültek elő, néhány esetben pedig hármat is viseltek. Szerencsés módon egy szövetdarab is megőrződött az egyik elhunytnál.
A férfi sírok csekélyebb számban képviseltették magukat és a melléjük tett tárgyak is szerényebbek voltak: vaskés, római ezüst érme és tűzcsiholáshoz használt kova és vas. Egy kiemelkedő temetkezés volt, amelyben dárdahegy, római vésett ékkő és egy bronz csengő kísérte útjára a halottat.
Az aranyleletek kizárólag női sírokból kerültek elő: egy félhold alakú csüngő és több sírból ruhaveretek, amelyek ritkaságnak számítanak ebben az időszakban. Ezek közül is unikális az a halat formázó veret, amelynek párhuzama Szentesről ismert, azonban annak a második világháború során nyoma veszett. Nagyszerűsége abban is rejlik, hogy ezüstöt aranyoztak be. Az ilyen hal ábrázolásnak archaikus sztyeppei hagyománya vannak.
Külön érdekessége a temetőnek, hogy a korszakban igen gyakoriak a sírrablások, azonban itt ez nem volt általános gyakorlat, a síroknak csak alig a negyedét érintette.
