2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Mától lehet jelentkezni a KSH és az MNB közös statisztikai versenyére
royal_magazin_PNG

Mától lehet jelentkezni a KSH és az MNB közös statisztikai versenyére

Immár hatodik alkalommal kerül meghirdetésre a felsőoktatásban tanulók számára a Stat Wars Uni országos statisztikai verseny, amelyet ezúttal a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közösen szervez. A verseny zsűrizésében neves hazai egyetemek oktatói, illetve a KSH és az MNB szakemberei vesznek részt. Idén először két kategóriában lehet nevezni: BA/BSc-, valamint MA/MSc-hallgatókból álló csapatok tehetik próbára statisztikai tudásukat.

Október 15-ig lehet jelentkezni a KSH és az MNB Stat Wars Uni elnevezésű országos statisztikai versenyére. A három online fordulóból és egy jelenléti döntőből álló megmérettetésre maximum 3 fős, nappali és levelező tagozaton, alap- vagy mesterképzésben tanuló hallgatókból álló csapatok jelentkezését várják a szervezők.

A versenyben részt vevő hallgatók gazdasági, társadalmi és területi statisztikai adatsorok feldolgozása és megjelenítése terén mérhetik össze tudásukat. A részvétel feltétele a statisztikai alapismeretek megléte. A feladatmegoldásokat a legrangosabb hazai egyetemek oktatóiból, illetve a KSH és az MNB szakembereiből álló zsűri értékeli.

A csapatok három online fordulóban mérik össze tudásukat, majd a legjobbak a KSH székházában megrendezésre kerülő döntőben személyesen is megmérkőzhetnek egymással. A döntőbe a legmagasabb pontszámot elérő 5 BA/BSc- és 5 MA/MSc-hallgatókból álló csapat jut tovább, közülük kerül ki a 3-3 dobogós. A döntőben dobogós helyezést elérő csapatok pénznyereményben részesülnek.

A nevezés díjtalan.

A részletes versenyfelhívás, valamint a jelentkezés menete és a vetélkedő időbeli ütemezése a KSH honlapján érhető el.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!