Henrik Ibsen drámája alapján, Rusznyák Gábor rendezésében, Mészöly Annával a címszerepben mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Hedda Gablert. Az előadás szeptember 30-tól látható a teátrum Játékszínében. Interjú Rusznyák Gábor rendezővel és Mészöly Anna színművésznővel.
A miskolci közönség számára már nem idegen Henrik Ibsen, sőt: az utóbbi években két
darabja – a Vadkacsa és a Babaház – is repertoárra került (és azóta is játsszák), és az idei évad
sem múlhat el a norvég drámaíró nélkül.
Szeptember 30-án a Hedda Gabler, pontosabban hedda gabler kerül bemutatásra
Rusznyák Gábor rendezésében, aki elmondta, ez a darabválasztás is több tényező
egymásra hatásának az eredménye.
Rusznyák Gábor: – Érzelem és ráció is van mögötte. Egyébként nincs listám, olyan
darabokról, amelyeket meg szeretnék rendezni (persze vannak ilyenek), de azt nem gondoltam
volna, hogy a Vadkacsa után ilyen hamar fogok Ibsennel foglalkozni. „Annára kerestem”
darabot, a Játékszínbe és adott volt, hogy ennyi színész fog a rendelkezésemre állni.
Keresgélés közben felbosszantott valami és így jutottam el a Hedda Gablerhez – avat be a
rendező.
Mészöly Anna: – Hedda szerepe, be kell vallanom, váratlanul ért, habár vágytam rá, hogy
egyszer eljátszhassam. Talán pont a Vadkacsa bemutatója körül meg is kérdezték tőlem egy
interjúban, hogy van-e szerep álmom, és akkor ezt mondtam. Nagyon örülök neki, hogy
eljátszhatom őt! Csodás lehetőség, remélem, hogy sokat fogok tanulni belőle, általa – hálás
vagyok.
Ibsen nőalakjai mindig nagy változásokon mennek keresztül a darabjai során, ám míg
Nórával talán hamarabb tud „szimpatizálni” a néző/olvasó, addig Hedda
cselekedeteinek motivációját már nehezebb megérteni vagy elfogadni.
R.G.: – Most, hogy ennyit időt töltöttem együtt ezzel a darabbal és ahogy a próbákon nézem
Annát, aki egyre több mindent kelt életre ebből a nőből, én is egyre több mindent vélek érteni
belőle. Az én fejemben volt egy kislány, aki burokban nőtt fel, amit egy nagyon erős apa
teremtett a számára. Ez a burok egyszer csak megszűnik (de ha nem szűnt volna meg, a tudásszomj és kíváncsiság amúgyis szétfeszítette volna), mindenesetre Hedda egyedül marad és olyan vágyakkal vág neki az életnek, amelyeket az élet nem tud a számára megadni.
Vágyakozás ez a – nem esztétika értelemben vett – szépségre. Hedda végtelenül okos. Viszont,
ha téved, nem lép vissza, hanem megy tovább előre. Viszi előre a maga és a környezete által
teremtett ár. Tulajdonképpen sodródik. S épp ez a sodródás tette nekem ismerőssé és fontossá
őt, hisz annyi korai kiégéstől szenvedő, gyermekkorból traumákat hordozó, az élet
céltalanságával küzdő, a vágy-álmok és a valóság kontrasztjától gyötrődő lelket lát maga
körül az ember és esik kisebb nagyobb depresszióba maga is, hogy erről „jól” esik beszélni. S
ami még szintén ismerős volt ebben a történeteben, az az intelligencia sötét oldala, amikor ez
a „képesség” pusztító erővé válik. A hiány teszi azzá. Valaminek a hiánya. Hedda
tragédiájának gyökere a hiperérzékenység. Beteges viszolygás van benne az érzéki élet
minden durva és prózai részétől és nincs semmi, ami kizökkenthetné őt önmagából. S amikor
azzal szembesül, hogy egy másik nőnek volt bátorsága mindent kockára tenni és szeretni ott,
ahol ő csak gyáván sóvárgott, féltékenységében tönkreteszi a másik nő boldogságát. Végül a
saját tettei és azok következményeinek a hálójába gabalyodik, s mivel az életnek nincs
különösebb varázsa a számára, ezért…
M. A.: – Hedda máshogyan van „bekötve”, mint a körülötte lévő emberek. Egy olyan apa
mellett nőtt fel, akinek tekintélye volt, akitől sokat hallotta, hogy vállalni kell a tetteink
következményeit. Hedda viszont szeretne szabad maradni, minden olyan kapcsolódástól,
helyzettől mentesen élni, ami túl szűk, de legalábbis hamar körülhatárolható. Irtózik a
kisszerű és csúnya dolgoktól, nem akar közönségesen, nevetségesen élni. Hiába tudja mindezt
magáról, mégis csupa olyan helyzetbe sodorja magát, ami boldogtalanná teszi. Elhangzik egy
ponton a darabban, hogy „mindig csak sodródtam, sohasem irányítottam”. Szeretne végre
hatással lenni egy másik ember életére, és ez az, ami láthatóan motiválja. Szeretné
megragadni a lehetőséget, hogy végre szépség kerüljön az életébe, „a tökéletesség ritka és
törékeny villanása”, amiről valójában mindig is álmodott, e célért pedig mindenkin fogást
keres, manipulál, visszaél helyzetekkel.
A miskolci közönség az évek alatt már megszokta és megszerette azt a fajta
színházcsinálást, melyet te képviselsz, azt a látásmódot, ahogyan egy-egy klasszikushoz
hozzányúlsz. Hedda történetében mi érdekelt a leginkább?
R.G.: – Próbáltam mai történésként kezelni a darabot, mai szemmel rákérdezni a miértekre.
Az alap kérdés bennem nem is az már, hogy ő milyen (nyilván az is), hanem hogy mit veszít a világ egy ilyen lény elpusztulásával. Veszít-e egyáltalán valamit? Főiskolás koromban kifejezetten irritált ez a történet és ez a személyiség. Nem értettem. „Lője már le magát” –
gondoltam – és „menjünk tovább! Egy hülyével kevesebb!” Aztán persze, ha az ember
valaminek a mélyére ás, akkor óhatatlanul számtalan réteggel találkozik… Egy biztos,
próbáltam őt „megszeretni” és megszerettetni, és persze nem érteni és gyűlölni. Éppen azt
elmesélni általa, hogy ezek a szélsőségesen ellentétes érzelmek egyszerre vannak jelen
bennünk. Mert ezek nem pusztán csak egymás ellentettei, hanem egymás kiegészítő is.
Minden szélsőség pusztító, s hogy épp mely szélsőség felé közelítünk, az sok-sok mindennek
a következménye, de úgy tennünk, mintha mi csak az egyik vagy a másik oldalon állnánk
tisztán, az mindenkor és minden estben egy ostoba tévedés.
Édes Anna, Vadkacsa, Három nővér, Férfi és nő 4x. A közös pont ezen előadásokban a ti
kettőtök személye, évek óta állandó „párost” alkottok, melyet a közönség mindig
vastapssal jutalmaz. Ti miben látjátok a sikerét ennek a közös munkának?
R.G.: – A jelenlegi miskolci társulat az „állandó múzsám”, s ebben a társulatban Anna egy
kiemelten fontos médium, mind az ötünk számára [a Miskolci Nemzeti Színház Művészeti
Tanácsának öt tagja: Béres Attila, Keszég László, Szabó Máté, Szőcs Artur, Rusznyák
Gábor]. Azt nem tudom, hogy sikeres-e ez a közös munka, csak remélni tudom, hogy az. S
naná, igen, szeretnék hozzá járulni ahhoz, hogy ő színészileg fejlődni, gazdagodni tudjon, hisz
rendezőként ez is az egyik dolgom. Ahogy öregszem, egyre hálásabb vagyok azért, ha bárki
olyannal dolgozhatom, az élet bármely területén, aki tényleg ért is ahhoz, amit csinál. Nem-
meglepően elég kevés ilyen ember van. De van. A színészek között is. Tudod a legtöbb
színész „teljesít”. Minden pillanatban meg akarja mutatni, hogy ő „ügyes”, hogy ő ezt,
„tudja”. Nem akar feleslegesen idegesíteni, fárasztani, nem akar „béna” lenni. Nem akarja
„terhelni” sem a kollégáit, sem engem. Ezt persze olykor köszöni szépen az ember, mert a
felesleges kérdések tényleg feleslegesek és csak az időt és az energiát eszik, DE a lényegi és
minőségi kérdések a legfontosabbak a számunkra, hisz csak ezekre születhetnek lényegi és
minőségi válaszok, tehát irdatlanul hálás – néha csak utólag – az alkotó ember, ha olyannal
dolgozhat együtt, aki lényegi kérdéseket tud megfogalmazni és azokra lényegi válaszokat tud
adni. Anna például egy ilyen színésznő, s mivel a színészet egy gyakorlati szakma, ezt
ráadásul nem elméletben, a szavak szintjén, hanem a „játékával” teszi meg. Ezért, én minden
közös munkánknak szívből örülök.
M. A.: – Gáborral szeretünk együtt dolgozni, én legalábbis igazán szeretem a közös munkát,
azt hiszem bizalommal vagyunk egymás felé. Valós, hétköznapi helyzeteket, életeket nagyon
költőien, akár szürreális eszközöket használva mutat meg a rendezéseiben, én pedig szeretem
ebben megtalálni az aktuálisan megformálandó szerepet, magamat.
Henrik Ibsen drámája alapján
hedda gabler (14)
Játsszák:
MÉSZÖLY ANNA
FECZESIN KRISTÓF
SIMON ZOLTÁN
EDVI HENRIETTA
FARKAS SÁNDOR
MOLNÁR ANNA
KUTI ZSÓFIA
Díszlettervező: RUSZNYÁK GÁBOR
Jelmeztervező: TIHANYI ILDI
Videó: HAJDUFI PÉTER
Koreográfia: HARANGOZÓ LILI
Súgó: SZARKA VIKTÓRIA
Ügyelő-Rendezőasszisztens: GADUS DORKA
Rendező:
RUSZNYÁK GÁBOR
