2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Földrengés sújtotta területről érkező török fiataloknak szerveztek Kulturális Kirándulást a Fővárosban
török

Földrengés sújtotta területről érkező török fiataloknak szerveztek Kulturális Kirándulást a Fővárosban

A Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben már másodjára folytatta a nyolcadik éve hagyományként működő „Kulturális Kirándulás a Fővárosban” című programsorozatot.

Ezúttal törökországi, a földrengés sújtotta területekről érkező fiatalokat hívtak meg hazánkba, akik az egyedülálló esemény keretein belül öt napon keresztül járhatták körbe Budapest nevezetességeit.
A tanulókat izgalmas programokra invitálták: meglátogathatták többek között a Parlamentet, a
Sándor-palotát, a Budai Várat, a Halászbástyát, a Fővárosi Állat és Növénykertet, Budapest
Óriáskerekét, a Fővárosi Nagycirkuszt, a Madame Tussauds-t, és Limuzinos, Luxusautó Felvonuláson is
részt vehettek rendőri kísérettel. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Szabó Ádám,
harmonikaművész fogadta a török himnusszal az érkező diákokat. Mága Zoltán, világhírű
hegedűművész pedig Törökország nemzeti ünnepén megható koncerttel lepte meg a meghívottakat a
budapesti Török Nagykövetségen.
Összesen 30 fő fiatalt és kísérőiket öt napon át szállással, étkezéssel láttak el, és különleges
programokat szervezett nekik Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője.
– Minden évben az a célom, hogy minél különlegesebb programot állítsak össze a gyermekeknek, és
olyan élményt adjak, amit eddig még nem éltek meg, és a csoportok több napon keresztül megismerjék
a Budapestet. Jelen esetben török gyermekekre esett a választás. Ízletes ebéddel, vacsorával vártak
minket a szállodában és török éttermekben. Az Expo Congress Hotel biztosította a négy éjszaka szállást
és a félpanziót. Öt napon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében hoztuk létre ezt az egyedi
eseményt – mesélte Baricz Dezső.
– A 4 nap folyamán az volt a célunk, hogy egy kicsit elfeledtessük velük a földrengés által okozott szörnyű
traumákat, és vidámságot varázsoljunk az életükbe. Köszönetet szeretnék mondani a Mellow Mood
Hotels szálloda láncnak, hogy már évek óta támogatják a Baptista Szeretetszolgálat gyermek
programjait. Köszönöm az alábbi szervezeteknek, cégeknek, akik nélkül nem valósult volna meg az
esemény: Országos Rendőr Főkapitányság, Pizza King Express, Mettravel, Expo Congress Hotel, Budapest
Óriáskereke, Fővárosi Nagycirkusz, Madame Tussauds Budapest, Fővárosi Állat- és Növénykert, Türkiz
Budapest étterem, Boğaziçi Traditional Turkish Dishes, Star Kebab étterem, Szeráj étterem, Régió Játék –
zárta a programigazgató.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!