2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » „Az érték őrzés alapja belőlünk fakad!”
györfi

„Az érték őrzés alapja belőlünk fakad!”

A Gödöllői Lokálpatrióta Klub és a Gödöllői Ifjúsági Testület „Értékvédelem és értékmentés Gödöllőn, avagy: Mit hagyunk az unokáknak?” címmel rendezett konferenciát.

A Várkapitány Lakban tartott eseménynek Dr. Györfi Beáta önkormányzati képviselő volt a háziasszonya.

Pelyhe József, a Gödöllői Lokálpatrióta Klub elnöke köszöntőjében visszautalt a Covid járvány idejére, amikor értékeink – Civil Ház, Kastély, Várkapitány Lak – üresen tátongtak, mert nem tölthettük meg élettel, ami a hagyományőrzés mellett nagyon fontos szempont.

 

 

 

Gaálné dr. Merva Mária, a Gödöllői Értékvédő Egyesület alelnöke is köszöntötte a résztvevőket.

A Norvég Alap szerepe a városi épített örökség megőrzésében, Gödöllőn címmel,Péterfi Csaba, Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület alelnöke tartott előadást amelyben elmondta, hogy a – ma már számunkra nem létező – Norvég Alap 1,7 milló eurós támogatásából egykor mi minden újult meg a városban. „Azt csak remélhetjük, hogy ezek az értékek továbbra is megmaradnak, és megőrzik őket, mert ami az álmunk volt azt mi megvalósítottuk, de mert a Műemlékvédelmi Hivatal is megszűnt nálunk, nem tudhatjuk ki vigyázza a továbbiakban…”

 

Dr. Ujváry Tamás, a kastély igazgatója „A Gödöllői Királyi Kastély – ami nem „csak” egy kastély” címmel tartott színes, hangulatos, humorral, információval teli előadást, amelyből azt is megtudhattuk, hogy tavaly már 232 ezer látogatója volt a Kastélynak, amelybe 560 darab új műtárgy is érkezett. Örömhír, hogy ma már saját forrásból is tudnak műtárgyakat beszerezni, és ezt nem csupán a sok látogatónak, hanem a számos rendezvénynek is köszönhetik.

 

A Teleki-örökség továbbélése Gödöllőn a „Csodaszarvas Jamboree-jától” napjainkig címmel Dr. Jeney László, a Teleki Pál Egyesület elnöke számolt be a 33 éves egyesület mai feladatairól is.

A premontreiek öröksége és hagyományőrzésük Gödöllőn címmel Lencsés Barna, a Teleki Pál Egyesület alelnöke tartott érdekes előadást, amelyben felvillantotta a rend és az iskola múltját is.

„Múltunk értékei a jelenben” Dr. Fülöp István, a Városvédő Egyesület elnöke, az 1984-ben alakult egyesület legutóbbi értékmentéséről mesélt részletesen, amely a református temetőben álló, Felsőmérai és Ostorharicsi Horváth Károly 1848-as ügyvéd síremlékének helyreállításáról szólt.

„Mentés másként.” A gödöllői Jamboree emlékei és értékei napjainkban címmel Dr. Czeglédy Noémi történész, Gödöllői Városi Múzeum munkatársa tartott előadást.

A koronázási ruha, mint női díszruha a magyarság egyik hagyománytisztelő jelképe és mindenkor érték! címmel  Czédly Mónika divattervezőtől hallottak a résztvevők előadást, s a ruhát meg is tekinthettük.

A gödöllői Arady villa újjászületéséről Boda Anikó festőművész beszélt.

A program délután is folytatódott.

Mit hagyunk az unokáknak? … Kerekasztal-beszélgetés zajlott az értékmentés aktuális kérdéseiről.

Bemutatkozott a 25 éves GIM-ház, a gödöllői 802-es számú Szent Korona cserkészcsapat, és a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!