2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Statikai munkákkal és festéssel folytatódik az Avasi kilátó felújítása az Antenna Hungária adókarbantartása idején
02_avasi_kilato_201008ml-0

Statikai munkákkal és festéssel folytatódik az Avasi kilátó felújítása az Antenna Hungária adókarbantartása idején

A következő napokban is folytatódik Miskolc város ikonikus épületének, az Avasi kilátónak az átépítése. Az idén 60 éves tévétornyot a Kilátó ReStart program részeként, az Európai Unió által biztosított forrásnak köszönhetően felújítják és átépítik.

 

  1. szeptember 5. és 7. között a kivitelező mellett, a kilátón antennákat üzemeltető Antenna Hungária Zrt. megbízásából is dolgoznak majd szakemberek. A következő napokban a többi közt a vasbeton csúcs felső, háromméteres csúcsát karbonszálas rendszerrel statikailag megerősítik, a csúcs többi részén is dolgoznak majd, valamint le is festik azt. Az Antenna Hungária Zrt. pedig klímaberendezéseket helyez át az Avasi kilátón.

 

Ez a háromnapos időszak egybeesik az Antenna Hungária Zrt. helyi, éves adókarbantartásával, így ezeken a napokon 10 és 18 óra között, több, az Avasi kilátóból sugárzott rádió- és televízióadás sem lesz fogható.

Fotó:minap.hu

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!