2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Utazás » Még szebb, még vonzóbb, még szerethetőbb – Befejeződött a miskolctapolcai ősparkot megújító beruházás
tapolca_park_230714_ja-41

Még szebb, még vonzóbb, még szerethetőbb – Befejeződött a miskolctapolcai ősparkot megújító beruházás

Miskolctapolcát méltán tekintik a miskolci turizmus ékkövének, ennek ellenére hosszú évtizedek óta nem voltak komolyabb fejlesztések a területen, egészen a tavalyi évig, amikor komplex, sokrétű rekonstrukciós munkák kezdődtek.

A munkálatok most fejeződtek be, de az már akkor is jól látszott, mikor még itt-ott dolgoztak a szakemberek, hogy a látogatók már „félkészen” is imádták az újjászületett Miskolctapolcát. A sétányok szinte mindig tele voltak, a vadonatúj utcabútorokat, az új padokat és asztalokat azonnal birtokba vették a látogatók, ahogyan a csónakázótó mellett kialakított kilátó- és pihenőteraszok is rögtön megteltek élettel.

 

Megújult a park a Barlangfürdő szomszédságában, a sétaútvonalak, a közművek és a közvilágítás, csaknem 30 ezer új növényt ültettek el a területen, miniatűr bronzszobrok és fa játék-szobrok várják a legkisebbeket és szüleiket, és hosszú évek hiányosságát pótolva mostantól kulturált, vadonatúj komfortpont, mosdó és wc szolgálja majd a látogatók kényelmét.

 

Megújultak a park hídjai is, az egyiken megőrizve a sokak kedvencének számító mókus-szobrokat. Épült három kisebb és három nagyobb új pavilon, amely elárusító- és szolgáltatóhelyként működik majd, bérlőiket pedig nyílt pályázaton választják majd ki.

 

A csaknem 2500 köbméternyi iszaptól „megszabadított” csónakázó tavon  egy új csónak, három szintén új vízibcikli, és egy igazi különlegesség, egy baldachinos, romantikus lánykérésekre is alkalmas csónak is várja az ide érkezőket. A tó iszapmentesítésére már nagy szükség volt, a mederben ugyanis az iszapréteg vastagsága helyenként elérte a 80-100 centimétert.

 

A rekonstrukció munkálatok teljes költsége csaknem 960 millió forintot tett ki, a miskolciak és a turisták pedig már birtokba is vették a megújult, még zöldebb és még szebb Miskolctapolcát.

Fotó:minap.hu

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Turizmus-Nyár 2026-Előfoglalás
Már most közel harmadával magasabb a nyári előfoglaltság a magyar szálláshelyeken, mint tavaly ilyenkor – 2025-tel ellentétben Budapest húzza fel az i…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés