2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Demográfiai katasztrófa vagy kivárás? Egyre kevesebben vesznek fel Babaváró hitelt

Demográfiai katasztrófa vagy kivárás? Egyre kevesebben vesznek fel Babaváró hitelt

Akár az infláció okozta demográfiai katasztrófát is előrejelezhetne, ám a szakértők szerint inkább a fiatal családok tudatosságát jelzi az, hogy az idén több, mint 60 százalékkal zuhant a Babaváró igénylése is a bankoknál.
Elbátortalanodtak a fiatal családok és a jelenlegi magas inflációs környezetben még úgy sem igazán mernek komoly beruházásba fogni, hogy az állam – gyermekvállalásért cserébe – ingyen ad számukra 10 millió forintot – kommentálta a Babaváró legújabb adatait Gergely Péter, pénzügyi szakértő.
Harmadára zsugorodó piac
A szakember emlékeztetett arra, hogy az év első 4 hónapjának elkeserítő adatait nem lehet már azzal magyarázni, hogy tavaly év végén – a konstrukció esetleges megszüntetésének hírére – nagyon sok fiatal család előrehozta a Babaváró igénylését, hiszen a tavaly decemberben minden idők 4 legmagasabb folyósítási adatát produkáló hónapban is alig több, mint 70 milliárd forintnyi Babavárót igényeltek a családok. Ehhez képest az idén január óta eltelt 4 hónapban mindössze 53,9 milliárd forintnyi Babaváró folyósítása történt meg, ami közel 90 milliárd forinttal, több, mint 62 százalékkal kevesebb, mint a 2022. január és április között a gyermeket vállaló családoknak juttatott összeg. A Babaváró 2019 júliusa óta íródó történetében 12 olyan hónapot találunk, amikor egyetlen hónapban több szerződést kötöttek a bankok a fiatalokkal, mint az idén 4 hónap alatti 5491 darab. A már említett 2022. decemberében 7165 szerződés történt.
A gólyák nem hozták el a Babaváró tavaszt
Gergely Péter emlékeztetett: az első hónapok felfutása után – amikor nagyon sok, a feltételeknek megfelelő család visszamenőlegesen lépett be a rendszerbe – a Babaváró hitel egyre inkább a közös életüket megkezdő fiatalok terméke lett. Ugyanakkor a kormány messze legkedvezőbb családtámogatási eszköze – hiszen a 3. gyermek megszületését követően a teljes Babaváró támogatássá válik – az elmúlt hónapokban lassan csökkenő folyósítási számokat hozott – tavaly az év végi boomot nem számolva 29 és 44 milliárd forint között volt a havi folyósítás. Ehhez képest idén március hozta a csúcsot a maga 18,3 milliárd forintos kifizetésével, s hiú reménynek bizonyult a tavaszi fellendülésbe vetett hit, hiszen áprilisban az előző hónaphoz képest 10 százalékkal, 16,5 milliárdra csökkent folyósított összeg.
Olcsóbb hitelt várnak a fiatalok
A  pénzügyi szakértő szerint ugyanakkor nem kell demográfiai katasztrófától tartani, a mostani adatok inkább a fiatal családok tudatosságáról árulkodnak. Miután eldőlt, hogy az arra jogosultak, 2024. végéig igényelhetik a Babavárót, a többség kivár. Ennek oka Gergely Péter szerint az, hogy a Babavárót az érintettek döntő többsége a lakáshitel felvételnél önerő pótlásként igényli meg. Miután a mostani kamatszintek mellett drámaian összezuhant a lakáshitelezés – áprilisban a 2022. tavaszi (zöld hitellel hajtott) – kihelyezésnek mindössze 26,8 százalékát, 38,8 milliárd forintnyi lakáshitelt tudtak csak ügyfeleiknek folyósítani a bankok, érthetően a Babavárót sem kérik a család bővülése miatt új otthonba költözést tervező fiatalok. Sokan úgy vélhetik, hogy a piaci lakáshitel kamatszintek és az ingatlanárak remélt csökkenésével a későbbiekben is elég lehet majd felvenni a Babavárót is. Részben ezt a vélekedést támasztja alá a pénzügyi szakértő szerint az is, hogy a folyósított Babavárók átlagösszege a tavalyi évhez képest félmillió forinttal csökkent az idei év első négy hónapjában – a 9,82 milliós átlagösszeg azt mutatja, hogy a Babavárót felvevők között most nagyobb azok aránya, akik nem a maximális 10 millió forintra szerződnek – ők jó eséllyel nem (csak) lakásfinanszírozásba forgatják be a kapott összeget.
 
Érdemes felvenni és fialtatni
Gergely Péter szerint ugyanakkor a jelenlegi piaci környezetben érdemes lehet elgondolkodni a Babaváró felvételén akkor is, ha csak később akarjuk felhasználni az állami támogatást. A konstrukció sajátja, hogy az első 5 évben akkor is kamatmentes a konstrukció, ha közben nem születik meg az első gyermek, amely a továbbiakban a futamidő végéig kamatmentessé teszi a Babavárót.  A számlára érkező pénzt ugyanis magas kamatozás mellett be lehet fektetni addig is, amíg nem válik szükségessé a hitelfelvételnél. Aki június végéig hozzájut a Babaváróhoz, az még klasszikus, rövid futamidejű – maximum 1 éves – bankbetétbe is elhelyezheti a 10 milliós összeget anélkül, hogy a kamatadón felül a júliustól belépő, 13 százalékos szochot is fizetnie kellene a megtakarítás hozama után.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp