2026. 09. 21. hétfő

Máté, Mirella

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Menczer Tamás: már 35 utas Magyarországon van
royal_magazin_PNG

Menczer Tamás: már 35 utas Magyarországon van

A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, a szlovák kórházakban még 23 utast kezelnek – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás elmondta: a szlovák országos rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a baleset vizsgálata még tart, annak okáról egyelőre nem nyilatkoznak, nem adtak hivatalos tájékoztatást. Hozzátette: a könnyebben sérült 37 utas közül 18-an még hétfőn késő délután, egy, az eredeti buszt is biztosító cég által küldött mentesítő járattal hazaérkeztek. Rajtuk kívül 17-en, akik gyors orvosi ellátást kaptak, szintén hazaindulhattak az éjjel egy másik busszal, így már összesen 35-en vannak Magyarországon az utasok közül – foglalta össze az államtitkár. Menczer Tamás jelezte: hat szlovák kórházban – három pozsonyi, valamint a nagyszombati, a szakolcai és a malackai kórházakban – 23 utast ápolnak még különböző súlyosságú sérülésekkel. Közülük heten vannak intenzív osztályon, de jelenleg senki sincs közvetlen életveszélyben – hangsúlyozta. Hozzátette: a kórházban ápolt többi sérült között vannak, akik műtétre várnak, és olyanok is, akiket megfigyelésre tartanak bent. Menczer Tamás arról is beszélt: a tragikus baleset után a pozsonyi magyar nagykövetségen dolgozó kollégái azonnal a helyszínre mentek és ott addig segítettek, amíg indokolt volt. Amikor világossá vált, hogy melyik kórházakba viszik a betegeket, az intézményekbe is mentek velük – tette hozzá. Elmondta: a könnyebb sérültek fel tudták venni a kapcsolatot családjaikkal, de a súlyos sérültek beazonosítását nehezítette, hogy az utaslista a roncsban maradt, és volt, akit eszméletlenül, iratok nélkül vittek kórházba. Hétfő estére azonban sikeresen azonosítottak mindenkit, és azt is kiderítették, hogy kik milyen diagnózissal kerültek kórházba, így tudták tájékoztatni a családokat állapotukról – mondta. Menczer Tamás kiemelte: folyamatosan, minden kórházban biztosítják a magyar diplomaták jelenlétét, mert olyan nem fordulhat elő, hogy egy idős magyar sérült ne tudjon kihez szólni az anyanyelvén, ne tudja megértetni magát egy idegen országban. Ezt a munkát segíti hat szakápoló is, akik kedden indultak el Magyarországról – jegyezte meg. Menczer Tamás köszönetet mondott a magyar diplomaták, valamint a szlovák mentők, orvosok, tűzoltók, rendőrök munkájáért, akik „derekasan helyt álltak”. Kitért arra is, hogy az Országos Mentőszolgálat is felajánlotta segítségét a betegek hazaszállításában. Az államtitkár újságírói kérdésre megerősítette, hogy a buszon magyarok utaztak, Miskolcról és Budapestről indultak, és Csehországba tartottak. A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés