2026. 04. 20. hétfő

Tivadar

1 EUR 363 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Közös fogadalmat tett Nádas György és Gergely Robi
gergely-

Közös fogadalmat tett Nádas György és Gergely Robi

Közel 50 éve ismeri egymást Nádas György és Gergely Róbert, de hosszú évek óta bizalmas barátok is. Idén közös fogadalmat is tettek: együtt járnak edzőterembe.  Gergely Róbert életének mindig is része volt a mozgás, sokat sétál két kutyájával, nemrég egy gyógytornászhoz is rendszeresen elkezdett járni, most pedig barátjával, Nádas Gyurival megfogadták, hogy edzőteremben mozgatják meg magukat.

Nádas még csak mostanában kezd barátkozni a sportokkal, tetemes súlyfeleslege miatt régen ez szóba sem jöhetett.  „Robival fogadalmat tettünk, hogy idén elkezdünk egy edzőteremben gimnasztikázni, ha úgy tetszik: gyúrni” – kezdte nevetve Nádas. „Mostanra kifejezetten élvezem a testmozgást, de ez nem volt mindig így, sőt! Az utolsó csepp az volt, hogy mentem felfelé a lépcsőn, és reccsent egyet a bal térdem. Aztán már alig tudtam járni, úgy voltam vele, hogy le kell fogynom, és akkor könnyebb lesz minden. Viszont nagyon szeretem a finom falatokat, amikről nem szívesen mondtam volna le. Szerencsére kísérletező kedvű vagyok, így rátaláltam egy mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonatra, aminek a segítségével koplalás nélkül sikerült leadnom mostanra már 25 kilót. A benne lévő vadon termő bogyó, amit a népgyógyászat bélseprűnek is nevez, az emésztés beindításával kezdte a szervezetem nagytakarítását, egy másik összetevő pedig az étvágyamat megfelezte. Élvezem, hogy szabadon mozgok, remélem sokáig kitart a lendület” – mondta a humor királya, akitől Gergely Robi vette át a szót.  „Nem hagyjuk abba, ha már fogadalom, be kell tartani” – pirított rá nevetve az énekes-színész Gyurira, és azt is elárulta, mióta szoros a kapcsolatuk. „A mi barátságunk nagyon régről datálódik, a szüleink a Magyar Rádióban együtt dolgoztak, így ott nagyon sokat találkoztunk, de akkoriban még inkább csak ismerősök voltunk. Később együtt játszottunk a Szécsi Pál darabban, én voltam Szécsi, Gyuri pedig Aradszky, a két jó barát. Együtt jártuk sokat az országot, és a barátságunk azóta is töretlen. Gyuri édesapjának dalait pedig a mai napig szívesen énekelem” – mondta Gergely Robi.  Nádas Gyuri azt is elárulta, a közös sportoláson túl hamarosan egy másik területen is együttműködnek majd Róberttel.  „Egy duettel még készülünk, ezt eddig még Robinak sem mondtam. Egy Nádas Gábor dal lesz, úgy gondolom, a közönség legnagyobb örömére” – tette hozzá a testben és lélekben is megfiatalodott Nádas György.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés