2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » „Vállalkozási ötlettől a megvalósításig”
paktum1

„Vállalkozási ötlettől a megvalósításig”

Paktum Vállalkozói Klub
Miskolc, Városháza

Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programjának (TOP-6.8.2-15-MI1-2016-00001) szervezésében került lebonyolításra „Vállalkozási ötlettől a megvalósításig” címmel a Paktum második Vállalkozói Klub rendezvénye 2023. március 2-án a Városháza Dísztermében.
A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Miskolc Holding Zrt. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal által konzorciumban megvalósított Foglalkoztatási Paktum Program szolgáltatási palettája 2021. márciusában bővült vállalkozásfejlesztési tanácsadással, melynek keretein belül a vállalkozni vágyó, vagy vállalkozásukat fejleszteni kívánó ügyfelek ingyenesen vehetik igénybe Zsigmond Andrea vállalkozásfejlesztési tanácsadó segítségét. Az indulás óta eltelt két év alatt 752 tanácsadáson 105 fő vett részt. A sikeres mentorálásnak köszönhetően 65 új vállalkozás indult el önerőből vagy a kormányhivatal pályázati támogatásával Miskolcon, továbbá negyven már meglévő vállalkozás is új lendületet kaphatott. Ezek döntő többsége egyéni vállalkozóként a szolgáltatási szektorban végzi tevékenységét Miskolcon.
Pető Ágnes Paktumiroda vezető köszöntőjében elmondta, hogy a rendezvénysorozatot a Paktumiroda tavaly a COVID járvány alatt indította el online formában. A Városháza dísztermében megrendezett második Vállalkozói Klubra a szolgáltatást eddig igénybe vevő 65 vállalkozás képviselője kapott meghívást és egyben bemutatkozási lehetőséget is. A résztvevők vállalkozói készségének, tudásának fejlesztését a rendezvény szervezői hasznos szakmai előadásokkal segítették.
Nyitrai Balázs, a Weboldal.net ügyvezetője „Google bújócska – Hogyan ne bújj el az interneten?” címmel a megfelelő média-megjelenés fontosságáról adott elő. Majd Szeghő Kornélia, a KKV-k kontrollingjával foglalkozó tanácsadó a gazdasági változásokra hatékonyan reagáló árazásra, a vállalkozások számára legmegfelelőbb adózási forma megválasztására, illetve a „vágyott” profit kiadásokkal és felmerülő költségekkel történő reális összehangolására bíztatta a kezdő vállalkozókat. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Tóth Ádám oktatási és képzési szakigazgató ismertette a mesterképzés és ezzel együtt a mestervizsga fontosságát, ezzel is biztosítva a szakemberek számára a szakmai fejlődés lehetőségét, garantálva a versenyképesség fenntartását. A networking, a személyes kapcsolatépítés lehetőségére kaptak meghívást a jelenlévő vállalkozások Bodnár Erika, a Business Contact Community Kft. regionális vezetőjének tolmácsolásában, aki egyben be is mutatta működésüket, illetve elmondta azt is, hogy miben és hogyan tudják támogatni az újonnan belépőket a vállalkozói közösségük tagjai.
A program záró részeként a vállalkozások kaptak bemutatkozási lehetőséget, majd ezt követően a rendezvény valamennyi résztvevője leadhatta szavazatát a számukra leginkább tetsző prezentációra vagy különlegesnek tűnő vállalkozásra. A legtöbb szavazatot kapó vállalkozó Zsekov Éva Mónika hegedőművész zenei aláfestéssel színesített prezentációja volt, aki Pető Ágnestől és Zsigmond Andreától vehette át a legjobbnak járó meglepetés ajándékot.
A hivatalos programot követően kötetlen keretek között lehetőség nyílt a vállalkozások által kiállított termékek megtekintésére és az egymással való ismerkedésre, kapcsolatépítésre is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés