2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: a magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: a magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető a legfrissebb fejleményekről tájékoztatva kiemelte, hogy már valamennyi mentőegység vagy Törökországban van, vagy az induláshoz készülődik. Elsőként a Hunor nevű egység érkezett előző nap az országba, tagjai reggel óta segítik a földrengést követő kutatást az esetleges túlélők után. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alakulatával kiutazott öt baleseti sebész is szolgálatba állt az érintett térség egyetemi kórházában – tudatta. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is munkába léptek, az Életjel Mentőcsoport küldöttsége pedig este érkezik meg a katasztrófa sújtotta régióba. Emellett a Terrorelhárítási Központ tizenhat embere, köztük öt orvos és egy ápoló is hamarosan útra fog kelni – tette hozzá. Aláhúzta: összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban. Szijjártó Péter ezután arról is beszámolt, hogy két magyar futballcsapat, a Kisvárda és a Ferencváros Törökországban tartózkodó korosztályos labdarúgói és edzőik is jól vannak, ők a hét második felében utaznak haza. Mint közölte, a földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, a külügyminisztérium kapcsolatban van velük, s mindannyian jól vannak, komolyabb segítséget nem igényeltek, maximum okmánypótlásra lesz majd szükség. „Még egyszer szeretném kérni önöket, hogyha valaki tud olyan magyar állampolgárról, aki a térségben tartózkodik, akivel adott esetben nem tudják felvenni a kapcsolatot, vagy felvették a kapcsolatot, és segítségre szorul, akkor kérem, hogy értesítsék a kollégáimat, a külügyminisztérium konzuli szolgálatát vagy az ankarai nagykövetségen dolgozókat” – mondta. A miniszter hangsúlyozta: „Magyarország jelentős segítséget nyújt Törökországnak, a török nemzetnek ebben a nehéz időszakban”. „A 116 főből és 19 kutyából álló magyar kontingens tehát a mai napon este teljes egészében összeáll, és holnap már ezzel a teljes kapacitással végzik a mentési és egészségügyi ellátási munkálatokat” – összegzett. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!