2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » KÓTA-díjat nyert a Pécsi Vonósok
kóta díj

KÓTA-díjat nyert a Pécsi Vonósok

Megnyitása óta a Zsolnay Negyed Zenetermében tartja próbáit a Pécsi Vonósok, most pedig a zenekar munkáját az amatőr ének-zene legnagyobbjainak járó díjjal ismerték el.

A zenekar a magyar kultúra napján vehette át a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei
Együttesek Szövetsége KÓTA-díját, amelyet a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet
kiemelkedő képviselőinek adtak át. A díjat a Pécsi Vonósok és Győri Kornél karmester közel öt
évtizede töretlen lelkesedéssel végzett, példamutató ismeretterjesztő, értékőrző,
művészetközvetítő tevékenységükért, magas színvonalú művészi munkájukért kapták.
A zenekart a heti próbákon kívül is sok szép emlék köti a Negyedhez. Felléptek a Zsolnay Negyed
Éjszakáján, több alkalommal adtak koncertet és közreműködtek több fesztiválon is.
A Pécsi Vonósok 1975-ben alakult azzal a céllal, hogy a zeneiskolai tanulmányaikat befejező, de
nem zenei pályát folytató növendékek számára lehetőséget biztosítson a további zenélésre. A
csaknem öt évtizede működő, nem hivatásos, tehát polgári foglalkozást folytató muzsikusokból
álló zenekar a nagy koncertek mellett hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekeket játékos
ismeretterjestő matiné koncerteken, a fiatalokat cross-over produkciókon keresztül szólítsák meg.
Gyakran adnak karitatív jellegű, jótékony célú hangversenyeket is fogyatékkal élőknek, elviszik az
élő zene hangjait idősek otthonába, de akár a börtönbe is. Missziójuknak tekintik, hogy Baranya
megye kisebb településein is megszólaljon az élő komolyzene.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés