2026. 07. 3. péntek

Kornél, Soma

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Hertlik Donoven: „Ennyi gond után csodálatos eredmény ez a három ezüst”
hertlik

Hertlik Donoven: „Ennyi gond után csodálatos eredmény ez a három ezüst”

A lehető legjobban zárult Hertlik Donoven 2022-es szezonja, ugyanis a korábbi többszörös magyar bajnok endurocrosszos ezúttal második lett kedvenc szakágában összetettben, míg az enduróban szintén kategóriája másodikja lett az éves összesítésben. Sőt, abszolútban is a második helyen zárt.
Amilyen nehezen indult az év, a végére minden remekül alakult a Korda Racing versenyzője számára.

– Milyen tervekkel vágtál neki a 2022-es idénynek?
– Az idei évben két szakágban indultam egyszerre. Amíg endurocrossban már három bajnoki címet is szereztem korábban,
addig az enduro újdonság volt számomra. Izgatottan vártam a versenyeket, hiszen teljesen másképp zajlik, mint az általam
megszokott endurocross, ráadásul két napból áll egy versenyhétvége.
Célom a bajnoki cím visszaszerzése volt endurocrossban, míg enduróban a szakág minél jobb megismerése és a legjobbak
eredményeinek megközelítése volt.

– Ha a tavalyi szezont nézzük, bizony két részre oszthatjuk. Azelső hónapokban mintha el lettél volna átkozva, míg az idény második felében csak úgy halmoztad a jó eredményeket.
– Az év eleje kicsit döcögve indult, ráadásul a bajnoki csata elég korán, már március 3-án megkezdődött. Sok technikai hibám volt sajnos az első időszakban, hol műszaki, hol pedig egy nagyobb bukás nehezítette meg a versenyeimet. Ráadásul aránylag hamar kiderült egy betegség miatt kihagyott verseny után, hogy endurocrossban bizony lemondhatok a bajnoki címről. Érdekes módon azonban ez a pechsorozat felszabadított bennem valamit…

– De aztán felszabadulva jöttek sorban a dobogók és a végén még a futamgyőzelem is összejött. Ez már az igazi Hertlik Donoven volt?

– Nyugodtan kijelenthetem, hogy igen. Az év hátralévő részében az összes versenyen próbáltam a maximumot, vagy talán még annál is
többet nyújtani, ami sikerült is, hiszen onnantól kezdve mindig a dobogón tudtam állni! Ez pedig elég volt ahhoz, hogyha a bajnoki
címről le is maradtam, de három második hellyel zárhattam ezt az évet.

– Melyik szakág küzdelmei voltak izgalmasabbak a számodra?
– Az enduro szezon, ugyanis zöldfülűként voltam jelen a mezőnyben,és az év első felében sokat kellett tanulnom. Sőt! A motorozási
stílusomban is változtatnom kellett. Az első pár verseny sajnos erre ment rá a sok balszerencse mellett, de az év közepe felé egyre jobban sikerültek a futamaim, és jöttem szépen előre versenyről versenyre.
Voltak jó csatáim mind az ellenfelekkel, mind önmagammal. De az év végére itt is felverekedtem magam a dobogóra! Mind a versenyeken, mind pedig összetettben.

– Melyek voltak pozitív értelemben a tavalyi esztendő legemlékezetesebb pillanatai?
– A kedvenc versenyeim érdekes módon az enduróhoz köthetőek. Az egyik a szlovákiai Lisovban rendezett, a másik pedig a parádi forduló volt. Tetszettek a mért szakaszok, a festői erdős környezet és a nyomvonal is. Igazán színvonalas versenyek voltak! De a koronát azért az év végi piliscsévi kategória győzelem jelentette endurocrossban, amivel bebiztosítottam ebben a szakágban, valamint abszolútban a második helyemet a bajnokságban.

– A második félévre tényleg lehet építened. Mit vársz 2023-tól?
– Úgy gondolom, ha a következő szezonban a szerencse is mellém áll, akkor sokkal jobb és eredményesebb szezont tudhatunk magunk
mögött! A felkészülést már megkezdtem és a cél is megvan!
Mondanom sem kell, szeretném az ezüstjeimet aranyra váltani.Szeretnék még többet gyorsulni és fejlődni technikailag is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés