2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » A kormány az ápolókat is átverte
royal_magazin_PNG

A kormány az ápolókat is átverte

A friss Magyar Közlöny az újabb bizonyíték arra, hogy felelős kormányzás és valódi megoldások helyett Orbánéktól a jövőben is csak ígéretekre és látszatintézkedésekre lehet számítani. Erről most éppen az egészségügyi szakdolgozók tudnának mesélni, akik a belengetett év eleji béremelés helyett csak nyáron, akkor is nagyjából mindössze 12%-os emelésben részesülhetnek.

 

Ez az Európa-rekorder magyar élelmiszerár-drágulás töredéke. Tisztán látszik, hogy az Orbán-kormányt egyáltalán nem érdekli, miként vészelik át a válságot a magyar betegágyak mellett álló, túlhajszolt ápolók, az erőn felül teljesítő egészségügyi személyzet. Egy normális országban hitegetés, átverés helyett tisztességes fizetésemeléssel, adócsökkentéssel segítenék az egészségügyi dolgozókat, és megvédenék őket a kiugróan magas áremelkedéstől, amely nem mellesleg Orbánék elhibázott politikájának következménye.

 

A konzervatív Jobbik úgy emelné a dolgozók fizetését, hogy az ápolók és a további szakdolgozók bére legalább az orvosi alapbér felét, azaz ötven százalékát elérje. Ez most nagyjából csak huszonegy százalék lesz januártól.

 

Kormányzati hitegetés és átverés helyett megbecsülés illeti a dolgozókat!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!