2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ingyen Petőfi-kötet járhat a gyerekeknek 
petőfi

Ingyen Petőfi-kötet járhat a gyerekeknek 

A jövő évben is nagy költőnket ünnepeljük

Idén és jövőre is tart még a Petőfi200 emlékév, ebből az apropóból pedig Bács-Kiskun megyében számos színes és izgalmas program közül válogathatunk. Petőfi szülővárosa, Kiskőrös mindig is elkötelezetten ápolta nagy költőnk emlékét, így születésének 200. évfordulójáról is változatos eseményekkel emlékeznek meg.

Petőfi-szilveszter

Kiskőrösön már hagyománynak számít, hogy a Petőfi Sándorral egy napon született gyerekek Petőfi-kötetet kapnak ajándékba. A korábbi polgármester, Barkóczi Ferenc még 2002-ben, szilveszterkor indította útjára a hagyományt. Ennek értelmében az összes január 1-jén, Magyarországon született egyéves gyermek a Petőfi Sándor összes versei című kötetet kapja Kiskőröstől ajándékba.

Az Ozirisz kiadó gondozásában megjelent könyv sok szempontból különleges: sorszámozott, névre szóló, emléklappal látják el és a boltokban nem kapható. A polgármester, Domonyi László idén december 31-én, szombaton 12:30 perckor adja át a köteteket a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

Az ünnepségen Albert József tárogatóművész játszik megzenésített Petőfi-verseket, de a jelenlévők Tóth Péter Lóránt versvándortól, Radnóti- és Pro Cultura Hungarica-díjas versmondótól hallhatnak egy verses összeállítást.  Akik nem tudják személyesen átvenni a könyveket, azok számára múzeum munkatársai postán juttatják majd el őket.

Szintén több évtizedes hagyomány az országos képzőművészeti pályázat, amelyet Kiskőrös Város Önkormányzata, az Országos Petőfi Sándor Társaság és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum közösen ír ki.

A beérkezett, zsűrizett alkotásokból idén „Az idő igaz, S eldönti, ami nem az.” címmel nyílik időszaki tárlat a múzeumban szilveszterkor Kispálné dr. Lucza Ilona, az OPST elnöke, Dr. Feledy Balázs művészettörténész, művészeti író és Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivőjének közreműködésével.

Versmaraton

A Magyar Kultúra Napja a korábbi évekhez hasonlóan a művelődési központ, a könyvtár, a zeneiskola és a múzeum közös szervezésével valósul meg.

Tavaszi programok

Emellett jövőre is kiemelt rendezvény lesz a március 15-i esemény, amire a múzeum tematikus foglalkozásokkal, időszaki kiállítással, versszínházi előadással készül. A programok folytatódnak áprilisban is: a Költészet Napja alkalmából például – sok éves hagyományt követve – egész napos versmaratont is rendeznek, ahol Petőfi Sándor összes verse elhangzik majd. Tavaszra pedig egy Petőfi-színező megjelenése is tervben van, Madár Olga illusztrációival.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!