2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Vállalkozók Napja: Szükség van a bizalomra
vosz

Vállalkozók Napja: Szükség van a bizalomra

A bölcs tanács most az, hogy a nehéz körülmények között együtt kell működnünk

 Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Vállalkozók Napja ünnepséget. Az eseményen Eppel János, a VOSZ elnöke a szervezet jövőjéről, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig a stabilitás, a vállalkozásbarát gazdaságpolitika fontosságáról beszélt.

 

 

Az elmúlt tizenöt évben soha nem volt ennyire nehéz kitekintést, iránymutatást adni a jövőre – fogalmazott a XXIII. Vállalkozók Napja rendezvényen a Müpában Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke. Az elnök felszólalásában felidézte: a 2022-es év messze nem a reményeik szerint alakult. Amíg az év elején még abban bíztak, hogy a Covid időszaka után ez az év megnyugvást, konszolidációt hozhat, de február végén, a háború kitörésével a helyzet gyökeresen megváltozott, és annak gyors befejezésével kapcsolatos remények is gyorsan szertefoszlottak, az azt övező negatív folyamatok pedig mára alapvetően határozzák meg az európai gazdaságok, így a magyar helyzetét is. Eppel János úgy látja: „A bölcs tanács most az, hogy nehéz körülmények között együtt kell működnünk. Kemény évünk lesz, de együtt, közösen, megmozgatva a tartalékainkat képesek leszünk arra, hogy a következő időszakot sikerrel oldjuk meg, ehhez ajánljuk a VOSZ partnerségét.”
Az elnök a jövőre 35. jubileumát ünneplő VOSZ-ról elmondta: a szervezet 20-25 éve következetesen építkezik, olyan értékeket létrehozva, amelyek megalapozzák küldetésük, a magyar vállalkozások segítésének teljesítését. Kiemelte: tevékenységük három fő pillére közül az első az érdekvédelem és érdekképviselet, amely folyamatosan bővül, mára 27 ezer regisztrált tagjuk van, céljuk pedig az, hogy ez a létszám 2026-ra 30-35 ezerre növekedjen. A második pillérnek a szolgáltatást nevezte, amelynek legismertebb eleme az Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen irányított Széchenyi Kártya Program. A program húsz évvel ezelőtti indulása óta közel 600 ezer ügyfélnek 4000 milliárd forintot meghaladó hitelt folyósítottak, az elmúlt évek pedig különösen erősnek bizonyultak annak köszönhetően, hogy a Covid-krízis, majd az energiaválság kezelésének egyik fontos kormányzati eszközévé vált a Széchenyi Kártya. Másik kiemelt programjuk a Prima Primissima-díj, amelyet a Széchenyi Kártyához hasonlóan Demján Sándor, a VOSZ örökös elnöke indított el, tíz éve pedig Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vette át. A VOSZ tevékenységének harmadik pillére a vállalkozásfejlesztés, amelynek jövőjét a szervezet év elején elfogadott ötéves stratégiája határozza meg. Ennek keretében többek között megerősített fizikai jelenléttel és a szakmai tagozatok erősítésével, az elmúlt évtizedekben felhalmozott tudással és kapcsolati tőkével igyekeznek segíteni a vállalkozások munkáját – számolt be.

Az eseményen a kormány képviseletében felszólalt Varga Mihály pénzügyminiszter. A politikus a bizalom szerepét emelte ki: „bizalom nélkül nincs üzlet, azt kell mondanom, hogy most hatványozottan olyan időket élünk, amikor erre a bizalomra szükség van, a kormány részéről pedig ez fennáll, remélem, a másik oldalról is fennmarad” – fogalmazott. Kiemelte: az elmúlt bő évtizedben a magyar gazdaság két olyan válságot is, mint a 2008-2009-es krízis és a Covid-világjárvány, megerősödve vészelte át, ennek kulcsát pedig egy olyan gazdaságpolitika adta, amelynek alapja az, hogy megnézzük, milyen tartalékokkal rendelkezünk. Szerinte – bár egyelőre nem látszik a szomszédban folyó fegyveres konfliktus vége, és a háború miatt meghozott szankciók komoly versenyképességi hátrányba sodorták Európát – remény van arra, hogy ebből a válságból is megerősödve jöhet ki a magyar gazdaság.
A miniszter öt olyan tényezőt sorolt, amelyek erősítik a stabilitást. Az első a foglalkoztatás: 4,7 millió embernek van munkája, a munkanélküliség a legjobb öt között van az Európai Unióban, most pedig a munkahelyek megtartására kell koncentrálnunk, ebben a kormányzat együttműködik a VOSZ-szal, a Kamarával, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ-szal is – emelte ki. A második pont a versenyképes adórendszer, amely Varga Mihály szerint kihívás előtt áll a globális adóminimum terve miatt. „A kormány álláspontja az, hogy lehet, hogy mások bevezetik, mi nem készülünk erre” – erősítette meg a miniszter. A stabilitást erősítő harmadik pontként az üzleti környezetet nevezte meg, kiemelve, hogy a befektetők bizalma töretlen Magyarország iránt, amit nem csak az elmúlt időszak olyan nagyberuházásai mutattak, mint a Debrecen mellé települő kínai akkumulátorgyár, de az is, hogy az állampapír-kibocsátásoknál rendre túljegyzést tapasztalnak. Negyedikként a politikai stabilitást említette, ötödikként pedig azt, hogy elindult a gazdaságban – a vállalkozások, a lakosság szintjén, de az államháztartásban is – a mérlegalkalmazkodás, ennek jele az, hogy már nem növekszik tovább a hiány. A VOSZ elnökéhez hasonlóan Varga Mihály is úgy látja: a következő időszakban is egy nehéz nemzetközi környezetben kell a gazdasági szereplőknek jól teljesítenie, de a kormány, ahogy eddig, a jövőben is kész meghozni az ehhez szükséges döntéseket. „Bízom abban, hogy ebből a válságból is jobban jövünk ki, ehhez kérem a bizalmukat” – zárta szavait a pénzügyminiszter.

A Vállalkozók Napja rendezvényen idén is díjazták a kiemelkedő teljesítményeket elérő vállalkozókat. A Magyar Gazdaságért Díjat négyen vehették át Varga Mihálytól és Eppel Jánostól, hárman részesültek a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjban. Az Év Vállalkozója Díjat 22-en vehették át, köztük két határon túli vállalkozó.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!