2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Rotary Mikulásfutás az idősekért
IMG_0279

Rotary Mikulásfutás az idősekért

Némi ellentmondás tükröződik a címben? Kérdezhetnénk joggal, ugyan melyik idős ember hisz még a Mikulásban? Már lassan az unokáinkkal sem tudjuk elhitetni, hogy a jó öreg, egy éjszaka alatt bejárja a földet, a kedves, piros orrú, Rudolf húzta szánján.

 

 

 

Márpedig Gödöllőre ma délelőtt megérkezett, s sok-sok finomsággal várta a gyerekeket, és a vállalkozó kedvű felnőtteket. Ingyen persze nem adta ajándékait, csak azok az iskolások, ovisok kaphattak tőle édességet, gyümölcsöt, akik az Alsóparkban a futópályán lefutották a kijelölt kört.

Több százan voltak, akik ellátogattak a Rotary Klub Gödöllő által meghirdetett eseményre, hogy találkozzanak a Mikulással, de főként azért, hogy nevezési díjaikkal adakozzanak az idős otthon számára megvásárlandó új buszhoz.

Mert a célja ez volt a rendezvénynek. A jótékonykodás, a segítségnyújtás, a mozgásra buzdítás, a közös program, a jókedv, ahol egyaránt futott kicsi és nagy, pedagógus, polgármester, képviselő, olimpiai bajnok. Futottak azért is, hogy az iskolájuk sok-sok ajándékot kapjon a Rotary Klubtól. Az adománygyűjtő ládában pedig szaporodtak a forintok, amelyből előbb-utóbb megvásárolhatja a város az időseknek azt a kisbuszt, amely majd megkönnyíti az életüket, a közlekedésüket.

Így lehet az, hogy a téli mínuszokban is melegedett a lélek ma délelőtt a város parkjában, ahol az időjárás is kegyes volt, még a nap is kisütött, hiszen így karácsony közeledtével, ne felejtsük el a régi mondást: „a jókedvű adakozót, szereti az Isten”

-obe-

Fotó:-ol-

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés