2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Maradt a bronz, de az is szépen csillog!
bronz

Maradt a bronz, de az is szépen csillog!

Határ Attilának a Therwoolin VIII. Zemplén Rally-ra a V&CS Racing Kft. bérelte a C2R2 versenyautót, hogy hozzásegítsék a P13 kategória bajnoki címéhez, de sajnos egy kisebb műszaki hiba miatt első nap ki kellett állnia, így hiba fejezte be másnap szuper rallye keretében a versenyt, csak az éves dobogó harmadik helye lett az övé.
„Bevallom őszintén, nem számítottam arra, hogy ilyen nehéz évet fogunk magunk mögött hagyni. Szerettem volna legalább ezt a viadalt megélni, ám az autó nem bírta. Nagyon köszönöm a segítséget a V&Cs Racing Kft.-nek, hogy bérelték nekem az autót, ugye a sajátommal a sajnálatos események miatt nem állhattam rajthoz és azért nehéz volt ilyen körülmények között egy ismeretlen autóval harcolni. Hogy mi lesz jövőre, még nem tudom, egyelőre az idei szezont kell majd helyre tennem magamban” – fogalmazott Határ Attila.
„Örömmel segítettünk Határ Attilának, aki egy nagyon tehetséges fiatal versenyző és a saját autóját az ismert baleset miatt ezen a versenyen nem használhatta. Sajnos nem tudta megszerezni az áhított év végi bajnoki címet, de úgy gondolom lesz még erre lehetősége. Egy számára ismeretlen autóval nagyon nehéz volt neki ilyen ködös, csúszós időben versenyezni és persze összetörni sem akarta a bérelt autót. Hiába tesztelt aránylag sokat, ezeken a keskeny, technikás pályákon nem volt elég tapasztalata és ez az 1.6-os autó nem nagyon hasonlított az eddig általa használt 2.0-L-es erősebb autóhoz. Nagyon köszönjük az együttműködést a
partnereinknek, nem lehetünk elég hálásak nekik!!

Fotó: MGR Images

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!