2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Jobbik:Leszavazta a Fidesz a családok támogatását!
royal_magazin_PNG

Jobbik:Leszavazta a Fidesz a családok támogatását!

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága ma vitázott a Jobbik alapvető élelmiszerek és a gyermeknevelési cikkek ÁFA-tartalmának csökkentéséről szóló javaslatairól.

Bár korrekt módon előre jeleztem, hogy elegendő forrás áll rendelkezésre mindkét javaslatunk megszavazásához, a kormánypárti többség még csak nem is tartózkodott, egymás után nemmel voksolt a családok támogatására! Ráadásul akadt, aki azt az ÁFA-csökkentést nevezte az árak szempontjából értelmetlennek, amivel szelektíven, egy-egy áru esetében a kormány is próbálkozott…📊

Ezzel szemben a mi javaslatunk teljeskörű, képes garantálni nem csak az ÁFA, de az árak csökkentését is, és érdemi segítséget nyújtanak családok tízezreinek a válság közepén.✅

Ismeretes, hogy a tavalyi évhez képest több százmilliárd forinttal több ÁFA-t szedtek be tőlünk az év első felében, a mi javaslataink pedig ennek a felét sem igénylik!📈

A kormány mégis tétlen marad, így pedig velünk marad a 4-500 forintos bébiételek, a méregdrága zöldségek és kifizethetetlen gyerekruhák világa, és az, hogy egész Európában itt a legmagasabb a gyermeknevelés adóztatása

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!