2025. 04. 18. péntek

Andrea, Ilma
1 EUR 408 HUF
1 GBP 475 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A DK Jászberénnyel kapcsolatos közleménye

A DK Jászberénnyel kapcsolatos közleménye

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere 2020. szeptember 16-án indítványt tett a képviselőtestület feloszlatására. Az indítvány napirendre vételét a mögötte álló Közösen Jászberényért Egyesület és a polgármester megszavazta, a fideszes vezetésű többség viszont elutasította. A polgármester indítványát azzal magyarázta, hogy a jelen helyzet “sem a város, sem a benne lévők érdekeit nem szolgálja”.

Polgármester úr 2022. szeptember 8-án arról tájékoztatta a várost, hogy amennyiben megfelelő indítvány érkezik, akkor “én biztosan napirendre veszem és meg is szavazom”. Pár nappal később arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy “a Közösen Jászberényért Egyesület minden tagja megszavazza az oszlatást. Legyenek bátrak, mérettessünk meg!”

A polgármester úr kérésére, biztatására az indítványt előkészítettem, benyújtottam. Miután sajtóhírek szerint a Fidesz megváltoztatta korábbi elutasító álláspontját, és kész megszavazni a testület feloszlatására vonatkozó előterjesztést, a polgármester úr és a mögötte álló egyesület képviselői mintha megváltoztatták volna véleményüket, és azt a hamis látszatot keltik, mintha a javaslat és a szándék nem magától a polgármestertől származna, hanem én kívánnám a Fidesszel szövetkezve a testület feloszlatását.

Ez tévedés. Közlöm: ha a polgármester úr eláll korábbi szándékától és kijelenti, hogy jövőbeli politikáját Jászberény fejlődése érdekében alakítja át, akkor előterjesztésemet visszavonom.

Gedei József

DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!