2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » indul a verseny a gyakorlati helyekért
royal_magazin_PNG

indul a verseny a gyakorlati helyekért

a cégek a tehetségeket, a fiatalok a jó munkahelyeket akarják megnyerni maguknak

A felsőoktatásban tanulóknak az ősz fokozott kihívást jelenthet, sokan ugyanis tanulmányaik mellett szakmai gyakorlatukat is most kezdik. A versenyhelyzet élesedik: a hallgatók azokért a vonzó munkahelyekért szállnak ringbe, ahol már a gyakorlat során is izgalmas feladatokat kapnak, és szívesen építenének hosszú távon karriert. A munkaadók pedig már gyakorlati idejük alatt magukhoz akarják csábítani a legtehetségesebb fiatalokat, és a későbbiekben is megtartani őket. Végh József, a K&H HR igazgatója beavat abba, mi alapján választanak a fiatalok gyakorlati
helyet.
A felsőoktatási törvény kimondja, hogy a diploma megszerzésének egyik feltétele a szakmai gyakorlat elvégzése. Ez azt jelenti, hogy alapszak esetén 6, míg a mesterbizonyítvány megszerzéséhez 4 hét vállalati tapasztalat szükséges. Míg a szakmát adó középiskolák esetében a tanulmányok után, nyáron várják el a gyakorlat teljesítését, addig a felsőoktatásba járók számára jellemzően ősszel, illetve tavasszal hirdetik meg gyakornoki programjaikat a vállalatok. Így a tanév kezdete dupla kihívást jelenthet az egyetemistáknak, hiszen tanulmányaik mellett gyakornokként is meg kell állniuk a helyüket.
szakmai gyakorlat: ahol mindenki nyerhet
A fiatalok ma már a diploma megszerzése előtt tudatosan készülnek a munkával töltött évekre, ezért már az ő
oldalukról is komoly kiválasztási folyamat előzi meg, hova adják be a jelentkezésüket. A vállalatoknak érdemes
már ennél a lépésnél magukhoz csábítani a tehetséges fiatalokat, hiszen a pályakezdők szívesen maradnak az
adott cégnél a gyakorlat lejárta után is. Így mind a két fél nyer: a munkaadók a gyakorlati évek alatt
betaníthatják a diákokat, akik később teljes munkaidős kollégákká válhatnak. A hallgatók pedig a tanulmányi
éveik alatt egy ígéretes munkahelyre kerülnek, ahol a jövőben karriert építhetnek. Ha pedig mégis másfelé
veszik az irányt, a releváns szakmai tapasztalat mindenképpen komoly előnyt jelent pályakezdőként a
munkaerőpiacon, egyre több ugyanis az olyan álláshirdetés, ahol a szakmai gyakorlat már követelmény.
mire vágynak a fiatalok, hogyan választanak a munkaadók?
„A diákok kidolgozott preferenciarendszer alapján választanak a gyakorlati helyekből” – mondja Végh József,
a K&H HR igazgatója. „Érdekes feladatokra, szakmai kihívásokra vágynak, és céljuk, hogy minél több
ismeretet magukba szívjanak. Emellett szeretnék átlátni a céges struktúrát, projekteket és folyamatokat,
integrálódni a kollégák közé. Sokat számít még az is, ha innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal
dolgozhatnak, emellett tisztában vannak vele, hogy egy magas presztízsű vállalatnál töltött idő később a

2
munkaerőpiacon előnyt jelenthet. A rugalmas munkaidő pedig, amit ma már egyre több helyen biztosítanak,
lehetővé teszi a felkészülést és a vizsgákon való részvételt, a munka-tanulás-magánélet összeegyeztetését”
A legjobb megtalálása mindkét fél oldalán versenyhelyzetet teremt: a munkáltatóknak kecsegtető ajánlatot kell
tenni a tehetséges fiataloknak, másrészt viszont az innovatív, inspiráló, a személyes fejlődést támogató
munkahelyekre már a gyakorlati helyek esetében is többszörös a túljelentkezés. „A K&H-nál évente körülbelül
100 gyakornokot tudunk felvenni, de ennél sokkal többen adják be a jelentkezésüket, ezért többlépcsős szűrőt
vezettünk be. Mivel szerteágazó feladatköröket bízunk rájuk, így fontos nálunk a rugalmasság, a jó
szervezőkészség, a megbízhatóság és a felelősségtudat is. A kiválasztottaknak lehetőséget biztosítunk arra,
hogy szakmailag fejlődjenek, és kiteljesedhessenek abban, amiben igazán jók. K&H karrierstart!
programunkban a gyakornokok egy év alatt 4 terület működésébe is beleláthatnak, majd kiválaszthatják azt a
területet, ami a legközelebb áll hozzájuk” – taglalja Végh József.
így tűnhetünk ki a munkaadók közül
Gyakorlati helyet több úton is találhatnak a hallgatók, ezért ezeken a területeken érdemes a munkáltatóknak is
megjelenni és vonzó képet kialakítani magukról. „A felsőiskolai intézmények karrierirodájának palettájára
célszerű többfajta, izgalmas ajánlattal felkerülni, hogy a hallgatóknak személyre szabottan javasolhassanak
belőlük. Az állásbörzékre válasszunk olyan kollégát, aki megnyerően tudja átadni a vállalati értékeket az
érdeklődőknek. A különböző állásportálokon is hatalmas a kínálat, ezért meghatározó, hogyan fogalmazzuk
meg hirdetésünk első pár mondatát, hogy a potenciális kollégák végigolvassák ajánlatunkat” – fejti ki Végh
József.
Ha megvan a kiszemelt vállalat, a fiatalok jellemzően utánakérdeznek ismerőseik körében, hogy van-e
valakinek személyes tapasztalata az adott cégnél. Az ilyen közvéleménykutatásokon ráadásul olyan cégek is
látókörükbe kerülhetnek, amik addig nem jutottak eszükbe. A végső választásnál ezért döntő lehet, milyen
hírnévvel rendelkezik az adott munkahely.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!