2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » K&H: fordulat a nyugdíjkilátásoknál, egyre többen számítanak 70 éves korhatárra
royal_magazin_PNG

K&H: fordulat a nyugdíjkilátásoknál, egyre többen számítanak 70 éves korhatárra

jóval többen vannak, akik szerint a nyugdíjba vonulás után is dolgozniuk kell

Kedvezőtlenebbé váltak a nyugdíjkilátások a K&H biztos jövő felmérése szerint, amely a 30-59 évesek körében nézte meg, mire számítanak időskorukban. A nyugdíjkorhatárt átlagosan 69 évre teszik, a küszöb a 70 éves szint a várakozásokat nézve. Egy év alatt 21 százalékról 27 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik most úgy látják, a nyugdíjkorhatár elérése után sem mennek egy ideig valóban nyugdíjba, azaz dolgozni fognak.

Borúsabban látják a nyugdíjaskori helyzetüket a magyarok – derül ki a K&H negyedévente rendszeresen megjelenő biztos jövő reprezentatív felméréséből, amely az idei második negyedévben többek között azt vizsgálta, hogy milyen nyugdíjkorhatárra számítanak a jövő nyugdíjasai.

69, de a 70-hez közelít

A résztvevők átlagban 69 évre várják a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt, ez megegyezik az utóbbi évek értékével. “Ugyanakkor fontos változás, hogy míg 2019 és 2020-ban a 65 év volt a leggyakrabban említett korhatár, addig 2021-ben és 2022-ben számszerűleg már többen említették a 70 évet. Igaz, a különbség csak pár százalék, ha azonban a trendeket nézzük, akkor a következő időszakban már 70 év jelenhet meg a többségnél” – ismertette a kutatás legfontosabb eredményeit Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák üzletágának vezetője. Hozzátette: „Lényeges az is, hogy a különböző korosztályba tartozók eltérően látják a jövőjüket. Míg az ötvenes korosztály legnagyobb része – 43 százaléka – a 65 éves nyugdíjkorhatárra számít, addig a harmincasok és negyvenesek körében már most a 70 évet említették a leggyakrabban.”

mi lesz akkor?

A nyugdíjkorhatár elérése egy dolog, de a válaszadók elárulták azt is, hogy valójában mikor terveznek nyugdíjba vonulni.
A többség – a megkérdezettek 61 százaléka – akkor tervezi a nyugdíjba vonulást, amikor erre a törvényi keretek lehetőséget adnak. A korábbi években többen voltak: 2019, 2020 és 2021 második negyedévében 66-70 százalékuk számított erre. Idén 11 százalékos volt azoknak az aránya, akik úgy vélik, hogy már a nyugdíjkorhatár elérése előtt pihenésre válthatnak. Az előző három évben ők szintén többen voltak, akkor 12-14 százalékos volt az arányuk.

A mostani kutatás végeredménye szerint 27 százalék mondható pesszimistának: ők azt várják, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni fognak. Ez az arány magasabb az előző évek 20 százalék körüli szintjéhez képest.

Székely Pálma szerint összességében enyhe pesszimizmus rajzolódik ki a ténylegesen tervezett nyugdíjba vonulásra vonatkozó válaszokból is. “Ebben szerepet játszhat az is, hogy bár a nyugdíjvárakozások hosszú távúak, a mostani bizonytalan, egyben kedvezőtlen gazdasági környezetben sokan pesszimistábban látják a jövőt” – tette hozzá. A szakember szerint a negatívabb irányba forduló nyugdíjvárakozások még inkább hangsúlyosabbá teszik az öngondoskodást, vagyis azt, hogy aki csak teheti, minél előbb kezdje meg a takarékoskodást időskorára.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!