2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Elhunyt Dr. Török Pál idegsebész, Miskolc díszpolgára 
török pál

Elhunyt Dr. Török Pál idegsebész, Miskolc díszpolgára 

97 éves korában, 2022. július 23-án elhunyt Dr. Török Pál idegsebész, Miskolc díszpolgára, a B.-A.-Z. Megyei Kórház idegsebészetének alapítója. 

Kisgyermekként, 10 évesen hagyta el az egész életében rajongva imádott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kömörőt, hogy a debreceni református kollégium lakója legyen. A nyári és téli szüneteket azonban továbbra is otthon töltötte, szeretettel dolgozott kaszával-kapával a kézben a mezőkön, földeken, a természet szeretete pedig később, már felnőttként, az Avas oldalában álló házának kertjében is megmutatkozott.

Korán bizonyságát adta kivételes intellektusának, már debreceni diákként számtanra oktatta magántanítványait. A debreceni évek meghatározók voltak életében és karrierjében egyaránt. 1950. nyarán doktorált, szakmai tudásának alapjait a híres Sántha klinikán sajátította el. Orvosi hivatását egész későbbi pályája során aszerint a magas erkölcsi értékrend szerint gyakorolta, amit tanítómesterétől látott, tanult, és ezt adta örökül később saját tanítványainak is.

Tizenhat évnyi debreceni szolgálat után elfogadta a miskolci invitálást, hogy megalapítsa a B.-A.-Z. Megyei Kórház idegsebészeti osztályát. 1964-től dolgozott a kórházban, huszonöt évig vezetve az általa kialakított osztályt, munkásságát Miskolc városa 2005-ben díszpolgári címmel ismerte el.

Szakmai és emberi nagyságát kiválóan példázza, hogy még életében emléktáblát állítottak neki a Megyei Kórházban. Itteni munkájától egy bravúros, nyolcórás kisagy-hídszögleti hallóidegdaganat-műtéttel búcsúzott, de a szakmát nem hagyta el, 90 éves kora előtt két hónappal még rendelt Szikszón.

A vadászat szerelmese volt mindenkori hűséges vizslájával, majd idősebb korában az olvasás mellett a kertészkedésben lelte örömét az Avas oldalában álló ház kertjében a dolgos hétköznapok után megpihenve. Miskolc mellett élete végéig ezer szállal kötődött Kömörőhöz, amikor csak tudta, segítette a községet, de Debrecent sem felejtette el. Édesapja emlékére létrehozott egy alapítványt, melynek ösztöndíjasát minden évben a Debreceni Református Kollégium tanulói közül választják ki.

Élete alkonyán is a cívisvárosba tér vissza megpihenni – Dr. Török Pált 2022. augusztus 9-én 15:00 órakor kísérik utolsó útjára a debreceni köztemetőben.

Fotó forrás:minap.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!