A Tulipános Kocsma című kisregény üzenete, hogy az egyszerű, olykor kisiklott életű emberek számára is van remény, hogy maradandót alkossanak. Optimista, humorral fűszerezett, könnyed nyári olvasmány, szerethető karakterekkel.
– Hat éven át készült ez a kisregény, a nagyobbik fiam születése után nem sokkal jött az ötlet, sétáink során, majd elvetettem, újra elővettem, és amikor a családom elaludt, papírra vetettem. A kisregényen végig érződik a vidék szeretete, a szereplők nagy részét a valóság ihlette, de a fantáziám formálta át őket – mondta Simon Rita, a regény szerzője, aki azt is elárulta, hogy 1997-be repít vissza, egy kevésbé gyors és digitalizált világba, egy helyi közösség, egy baráti társaság életébe bepillantást nyerhetünk, akiknek egyetlen biztos pont van az életükben. A Tulipános Kocsma.
– Hosszú éveket töltöttem otthon a gyerekeimmel, és eleinte azt gondoltam, a világ bezárul majd számomra, de szerencsére nem így történt. A séták és éjszakázások alatt rengeteg regény, novella és egyéb írás körvonalazódott a fejemben, amelyeket később papírra vetettem. Nagy részük a fiókban vár arra, hogy formába öntsem, befejezzem, így írói munkásságom első mérföldköve e regény. Az írás szeretete nem új számomra, korábban gazdasági újságíróként is tevékenykedtem, jelenleg pedig, családi teendőim mellett jogászként dolgozom. Kevés szabadidőmben az írás mellett párommal közösen természetfotókat készítek.
A regényből:
„Újalmás, az egykori mezőváros lomhán és elfeledetten terült el a Tisza mellett. Sárgás-barnás, kopottas kockaházaival, egyetlen, ámde rettentően elavult lakótelepével és szürke társasházaival kiérdemelte a porfészek jelzőt. A központot egész szépen helyrehozták ugyan, nemrég nyitott ki a felújított művelődési ház és a hozzá tartozó könyvtár, mellette az új általános iskola. A sétálóutca modernebb boltjain és forgatagán túl azonban vánszorgott az idő, egyetlen, nyárfákkal szegélyezett főutcáján még lovas kocsik is megfordultak a távolsági busz mögött lemaradva, hogy aztán gazdájuk alig-alig tudjon kikecmeregni a töméntelen mennyiségű kátyúból. Egy kisváros, ahol a múlt sosem ér véget, a jövő sosem kezdődik el, csak a Tulipános Kocsma örök. De lehet, hogy még az sem – gondolta magában a hórihorgas, miközben azon filozofált, hogy ideje lenne felnőni, bár lehet, ez a hajó már réges-rég elúszott.”
