2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Hiányzott már a Rallye!
mecsek rali

Hiányzott már a Rallye!

A Köbli Károly – Szilágyi Mihály ralipáros egy Škoda Felicia Kitcar fedélzetén vágott neki a 55. Fenstherm Kontakt Mecsek Rallye-nak.
Károllyal a pilótával beszélgetek a verseny után.
Most előfutóként vettetek részt a Historic mezőny előtt. Pénteken négy gyors, és az első kettő után egy
rajtceremónia várt rátok. Milyen volt átgurulni a rajtdobogón és hogy sikerült az első két gyors?
– Nagyon hiányzott már a Rallye. Régen versenyeztünk, ezért erősen érződött a sok év kihagyás. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat a Felicia-ban. A Trefort pusztai gyorsot kedvelem, talán ez segített egy kicsit, hogy visszaszokjunk az autóba. A Pécsváradi gyorsasági nem a szívem csücske, de mondhatom utólag, hogy az is tetszett. A Széchenyi téren a rajceremónia szenzációs volt. A rajtdobogó a sok érdeklődő néző előtt, mindig egy felemelő pillanat számunkra.
A Széchenyi téren felállított rajtdobogóról egyből a Trefortpuszta – Hatos és a Hosszúhetény – Pécsvárad
gyorsasági szakaszt céloztátok meg. Miként sikerült abszolválni úgy, hogy már aznap egyszer végig
vágtattattok rajta?
– A második körre már bátrabban mentünk ki, hiszen volt már egy kis tapasztalatunk és ez érezhető volt bent az autóban is. A Misivel is vissza kellet rázkódnunk, hogy olyan teljes legyen az összhang, mint évekkel ezelőtt, de ez hamar sikerült,köszönhető ez Misi maximalista profizmusának. Mondhatom, hogy ezen a két gyorsaságin a fékutakat leszámítva, már minden tökéletesen működött.
Szombatra változatosság kép hat gyorsot mért rátok a rendező. Milyen volt visszafelében a Hatos – Trefortpuszta
szakasz?
– Egyszóval, nagyon tetszett. Örültünk, hogy van egy új gyorsasági, még akkor is, ha csak az irány változott. Én egy
nagyon technikás, hibázást nem megbocsájtó gyorsasági szakaszt látok benne.
A nap végére az Árpádtető – Orfű és a Hetvehely – Golgota gyorsasági várt rátok. Gondolom, ezeken vakon is végig
tudsz menni, hisz régóta versenyzel már, Milyen is volt végig száguldani rajtuk?
– Sajnos a technika ördöge ezen gyorsaságikon, csak egy kört engedett meg számunkra, de mint ahogy mondtad, ismerjük ezeket a szakaszokat és nagyon szeretjük. Itt eufórikus volt a hangulatunk. Szenzációs volt mind a két gyors. Nagyon vártam a második kört, de sajnos addigra egy kuplung probléma közbeszólt és be kellett fejeznünk a versenyen való részvételt, de ennek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Szenzációs nap volt.
Végül is, mint előfutó miként is sikerült végig találnotok a két napra kitűzött gyorsokon? Mi is volt a szerepetek a
ralin?
– Elsősorban verseny kilométereket szerettünk volna gyűjteni olyan gyorsasági szakaszokon, amiket ismerünk egy kicsit. Célunk elindulni idén a Rally Legenden San Marino-ban.
Ahhoz, hogy ott felhőtlenül jól érezzük magunkat szükséges, hogy ne teljesen háttal üljünk majd a kormánynak, hiszen akkor lesz a legélvezetesebb számunkra. Szeretném megköszönni a csapatnak Temesi Rolandnak, Novák Tamás „Fonák”-nak, Szép Gábornak és nem utolsó, hanem inkább elsősorban Lepold Daninak az áldozatos munkát, hogy egy jól felkészített gyönyörű autóval állhattunk rajthoz. Szenzációsan megszervezett Mecsek rallye-t tudhatunk a hátunk mögött.
Köszönjük a szervezőknek a sportbíróknak és mindenkinek, aki részt vett a lebonyolításában. Hatalmas élménnyel
gazdagodtunk.
Köszönettel tartozunk partnereinknek: Amon-Ré 98 Kft-nek, aki a Magyarországi belföldi fuvarozásban vállal nagyobb szerepet, G-Trade 2007 Kft-nek, aki az aszfaltozás előkészületeiben, marásában egyik vezető szolgáltató
hazánkban, Ireg-Transz BT-nek, aki a Magyarország – Olaszország vonalon meghatározó a fuvarozásban és
szállításban és a SFF Automotive Hungary Kft-nek, aki művészi szinten végzi gépjárművek felújítását és egyedivé
alakítását.
– Hajósi Miklós –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!