2025. 10. 20. hétfő

Vendel

1 EUR 390 HUF
1 GBP 448 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül

Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül a háború és a szankciók miatt, úgy tűnik, tartós lesz a háborús inflációs környezet – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.

Szijjártó Péter posztjában úgy fogalmazott: ebben a helyzetben a termelő vállalatok adóterheinek növelése tovább rombolná Európa versenyképességét, és munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe. „Mi ezért ellenezzük a globális minimumadó európai bevezetését, ráadásul az Magyarországon járna az egyik legnagyobb adóemeléssel. Mi tizenkét éve folyamatosan csökkentjük a munkára és a vállalkozásokra rakódó adóterheket, és nem is akarunk változtatni ezen az irányon” – tette hozzá. Emlékeztetett arra: pénteken Franciaország pénzügyminisztere azt nyilatkozta, hogy a magyar ellenkezés hátterében valamilyen más típusú ügy áll. A külügyminiszter visszautasította a feltételezést, „mi nem szoktunk összekeverni össze nem illő dolgokat”. Tisztelettel kérjük francia barátainkat, hogy ők se tegyék. Az adóemelésre továbbra is nemet mondunk – zárta a bejegyzést Szijjártó Péter. (MTI)

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A legjobb magyar webshopok.
Szűk élboly diktálja a tempót a magyar e-kereskedelemben: második alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat azoknak a vállalatoknak, amelyek nemcs…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kaik

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!