2025. 10. 20. hétfő

Vendel

1 EUR 390 HUF
1 GBP 448 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: negyven év után újra magyar tisztségviselő lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: negyven év után újra magyar tisztségviselő lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke

Egy magyar tisztségviselő, Kőrösi Csaba lesz idén szeptembertől egy éven át az ENSZ Közgyűlésének elnöke, ami nagy megtiszteltetés és egyben óriási lehetőség is Magyarország számára – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután az ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy teljesen új világrend van kialakulóban, amely komoly kihívásokat jelent a nemzetközi közösség számára, ilyenkor pedig jelentős szerepe van a nagy nemzetközi szervezeteknek, amelyek platformot biztosítanak az államok közötti egyeztetésekre. „Az ENSZ ilyen, amelynek Alapokmányánal fogva is az egyik legfontosabb küldetése, hogy mintegy végső menedékként, végső helyszínként lehetőséget biztosítson a szembenálló feleknek arra, hogy egymással vitázzanak, ütköztessék az álláspontjukat, esetleg megállapodásra is jussanak” – húzta alá. A miniszter különös megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy éven keresztül a világszervezet melletti magyar képviselet egykori vezetője, Kőrösi Csaba fogja elnökölni az ENSZ Közgyűlését. Illetve közölte, hogy az elmúlt két évben a kormány komoly diplomáciai hadjáratot folytatott ennek érdekében. Végezetül pedig hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek a jövőben rendkívül fontos szerepe lesz a világpolitikai és világgazdasági folyamatok alakításában, s így erre egy magyar tisztségviselőnek is komoly befolyása lesz. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A legjobb magyar webshopok.
Szűk élboly diktálja a tempót a magyar e-kereskedelemben: második alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat azoknak a vállalatoknak, amelyek nemcs…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kaik

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!