2024. 12. 22. vasárnap

Zénó
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Nemzetközi kereskedelem: a zavarok legalább 2023-ig tartanak

Nemzetközi kereskedelem: a zavarok legalább 2023-ig tartanak

Tízszeresére nőtt a tengeri szállítmányozás költsége

A válságok már nem követik egymást, hanem felhalmozódnak. A Covid-járvány, az orosz-ukrán háború és a magas infláció mind nagyon megterhelő a kkv-k számára. A világgazdaság leggyengébb pontja azonban a tengeri szállítmányozás, amelynek költsége megtízszereződött 2019-hez képest. Az iBanFirst szakértői szerint legjobb esetben is 2023-ig tart a kikötői torlódások megszüntetése és a fuvardíjak tartós csökkenése.

Az év elején azt hittük, túl vagyunk a Covid-járvány okozta gazdasági nehézségeken, azonban nem ez a helyzet. Március közepén Kína bezárta a 17 millió lakost számláló Sencsent, a kínai Szilícium-völgyet, valamint bezárta kikötőjét is, amely a konténerszállítás terén az ország egyik legnagyobbja. Sencsenen évente 194 millió tonna áru halad át, ami több, mint háromszorosa Le Havre, Franciaország vezető konténerkikötőjének forgalmához, ami körülbelül 66 millió tonna árut mozgat egy évben. Ehhez járul még az ukrajnai háború és az évtizedek óta nem látott inflációs nyomás: Franciaországban 3,6%, Németországban 5,1%, Belgiumban 8%, Magyarországon 8,3%.

Megtízszereződött a tengeri szállítmányozás ára

A termékek 90%-a tengeri szállítmányként jut el a fogyasztókhoz. Azonban a Covid-járvány kezdete óta a tengeri szállítás teljesen kiegyensúlyozatlan, és ez költségrobbanást eredményezett. 2019-ben egy 20 láb méretű konténer (33 köbméter) átlagára 1200 euró körül volt, ez most meghaladja a 13 000 eurót és esetenként akár a 20 000 eurót is elérheti. Ez még a magas hozzáadott értékű áruk szállítása esetén sem tartható, ahol általában magasabbak az árrések.

A vállalatoknak stratégiát kell kidolgozni a költségek csökkentésére

Az év elején sokan a szállítmányozás pozitív változásában reménykedtek. Erre azonban várni kell. Számos bomlasztó tényező van: a Covid-járvány okozta bezárások Kínában, a háború Ukrajnában, a konténerek hiánya, a nagy kereslet és annak kielégítésére történő igyekvések és a növekvő energiaköltségek. “Legjobb esetben is 2023-ig tart a kikötői torlódások megszüntetése és a fuvardíjak tartós csökkenése. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi kereskedelemtől függő vállalatoknak, akár az anyagmozgatás, akár a kereskedelmi értékesítési pontok tekintetében, stratégiákat kell kidolgozni a költségek csökkentésére, hogy fenn tudjanak maradni” – mondta Henrik Gergely, a nemzetközi tranzakciókra szakosodott cég, az iBanFirst számlamenedzsere.

A helyzet mindenesetre rávilágít a globalizált termelési láncok sebezhetőségére és az infláció ingadozás okozta veszteségek csökkentésének igényére. Utóbbira megoldás lehet a devizafedezet, ha nemzetközi deviza tranzakció is szerepet játszik a kereskedelemben. A szállítmányozási problémák azonban nagy nehézséget állítanak a vállalatok elé. A többség hosszú távú stratégiákban gondolkozik, de jelenleg csak a gyors megoldásokban bíznak. Mint az új szállítók felkutatása, akik korábban felhalmoztak vagy lokálisan állítják elő a termékeket. Az általános megoldás pedig, hogy áthárítják a költségeket a fogyasztókra.

***

Az iBanFirstről  

Az iBanFirst egy nemzetközileg elismert pénzforgalmi intézmény, amely banki határokon átívelő pénzügyi megoldásokat nyújt vállalati ügyfelei számára.  Az iBanFirst egy speciális online platformot biztosít a különböző deviza tranzakciók lebonyolításához. A vállalat olyan pénzügyi szolgáltatásokat kínál, amelyek teljes mértékben kielégítik egy kis-és középvállalkozás napi pénzügyi szükségleteit.

Az iBanFirst-öt Franciaországban alapították 2013-ban, a székhelye Belgiumban található. Jelenleg Franciaországban, Hollandiában és Németországban rendelkezik irodával. Az Európai Unió egész területén engedélyezett fizetési intézményként van jelen, Európa-szerte ügyfelek ezreit szolgálja ki. A PSD2 alapján pénzforgalmi intézményként engedélyezett és szabályozott, AISP és PISP akkreditációval rendelkezik, a SEPA által elismert és a SWIFT tagja.  2021 márciusában másodjára is felkerült a Financial Times leggyorsabban növekvő európai vállalatok ezres listájára, ahol a 258 helyezést érte el. Ugyanebben az évben a „Deloitte Technology Fast 50 Award” verseny fintech kategóriájában, a leggyorsabban növekvő technológiai vállalat címet nyerte el Belgiumban.

Magyarországon már több száz vállalati ügyfél használja a rendszert, a magyar nyelvű felület és kijelölt kapcsolattartó még gördülékenyebbé tesz a nemzetközi ügyleteket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Üdv a pénzügy világában!
Az iskolás évek alatt sokan abszolút távol érezzük magunktól a matematikával összefüggő tantárgyakat, aztán a felnőtt életünkben mégis pénzügyekkel, s…

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp