2025. 03. 6. csütörtök

Leonóra, Inez
1 EUR 399 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Klopfolóval támadt ismerősére – egy órán belül elfogták a budapesti rendőrök

Klopfolóval támadt ismerősére – egy órán belül elfogták a budapesti rendőrök

Három szolgálaton kívüli rendőr segített a vérző áldozaton.

Két ismerős veszett össze italozás közben 2022. március 23-án 7 óra 30 perc körül Budapest VIII. kerületében, az Illés utcában. Az egyik férfi egy húsklopfolóval kezdte ütni a másikat, majd az eszköz törött nyelével  is megszúrta, végül otthagyta áldozatát.

A vérző férfit egy győri és két miskolci rendőr vette észre, akik egy képzés miatt voltak a fővárosban. Elsősegélyben részesítették a sérültet, közben értesítették a mentőket és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. A bántalmazott férfit kórházba vitték, ahol kiderült, könnyű sérüléseket szenvedett.

A fővárosi nyomozók egy órán belül azonosították, és lakásán elfogták a feltételezett elkövetőt. Lefoglalták az elkövetéshez használt klopfolót is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányságán súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 31 éves D. Ádámot. A gyanúsított beismerő vallomás tett, a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

https://support.google.com/youtube/answer/2802167?hl=hu

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés