2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Egyéb kategória » A VOSZ 22. alkalommal rendezte meg a Vállalkozók Napját – 2022

A VOSZ 22. alkalommal rendezte meg a Vállalkozók Napját – 2022

Nem mindennapi körülmények között is lehetséges a kiemelkedő teljesítmény – Az együttműködés a sikeres válságkezelés kulcsa A világjárvány és a Magyarország közelében folyó háború árnyékában az együttműködés fontosságát emelték ki a 22. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napja rendezvény felszólalói, Eppel János VOSZ-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter. A rendezvényen hetvenöt vállalkozó vehetett át díjat kiemelkedő munkája elismeréseképpen. 

 

A XXII. Vállalkozók Napja – kitüntetettjei

MINISZTERI KITÜNTETÉSEK:

 Magyar Gazdaságért Díj

Ádám Imre, a KÖBE Közép-Európai Biztosító Egyesület igazgatótanácsának elnöke, a VOSZ elnökhelyettese, a VOSZ B-A-Z Megyei Szervezetének elnöke (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Balogh Miklós, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezérigazgatója (Pest megye)

Dr. Fábián Lajos, a MedAlliance Holding Zrt. igazgatóságának elnöke, a VOSZ Egészségügyi Tagozatának elnöke (Budapest)

Dr. Hajdú László Ferenc, az Expert Factor Zrt. igazgatóságának elnöke

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Hannauerné Szabó Anna, az Innowear-Tex Kft. tulajdonos-ügyvezetője, a VOSZ Textil- és Ruházatipari Szekciójának elnöke (Csongrád megye)

Kovács Dénes, a Forint-Soft Szoftverfejlesztő Kft. tulajdonos-ügyvezetője

(Bács-Kiskun megye)

Kovács Tibor, az Alba Mineral Székesfehérvári Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetője, a VOSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke

(Fejér megye)

Vass Attila, az Accel Hunland Kft. ügyvezetője (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

 

 

A VOSZ KITÜNTETETTJEI:

 

 

Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj

 

Dávid Julianna Ilana, a Nemzetközi Gyógyászati Szerviz Kft. ügyvezetője (IMS)

(Budapest)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

ARS SACRA Fesztivál
2024. szeptember 13 – 22. Felhívás a Miskolci Ars Sacra Fesztivál képzőművészeti pályázatára Az Éltető Lélek Alapítvány 10 civil szervezettel, egyh…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp