Tagadhatatlanul mindannyiunk vágya, hogy magunkat gyönyörűnek vagy legalábbis legjobb formánkban lássuk a tükörben. Viszont az első megrettenést követően, amit egy épp nem tetsző látvány okoz, másként reagálunk. Egyesek belső békével, önszeretettel vagy szimplán beletörődéssel elfogadják a látottakat, míg mások elrettenve nézik, mivé lettek, vagy épp nem lettek, és opciókat keresnek a változtatásra. A szerteágazó és összetett témát járja körbe a Plasztika Esztétika, független döntéstámogató portál. Arra a kérdésre keresik a választ, miként ítélik meg ma a plasztikát?! Miért előítéletesek az emberek a plasztikával kapcsolatban?
Amennyiben valaki csak egy egészen picit is jártas a plasztika témakörében, tudja, hogy már a régi időktől kezdve létezik, él, és létjogosultsága van az ilyen irányú beavatkozásoknak. Tény, hogy bizonyos korokban (például világháborús időszak) inkább a rekonstrukció, mintsem az esztétika volt előtérben, de létezett olyan korai időszak is – többek között az ókori Rómában, amikor már a tökéletes megjelenést segítették elő az ilyen beavatkozások. Most azonban mégis előítéleteink vannak. Miért?
Sajnos sok fronton „vezetett” életet élünk. A ránk zúduló információk formálnak bennünket. Mind ízlésben, mind megítélésben. Jóérzésű ember természetesen nem tud azonosulni egy agyonplasztikázott hollywoodi sztárral, de valahol mégis ott marad a fejünkben ez a kép, és a plasztika szót meghallva már erre reagálunk automatikusan. A kérdés az, nem lehet, hogy immunisak vagyunk már az „arany középúton” lévő dolgokra, és már csak a szélsőséges példák ragadnak meg?!
Mit jelent a hétköznapi emberek számára a plasztika és a szépség?
„Szerintem a plasztikai sebészetnek van egy nagyon szép és hasznos oldala, amikor balesetek vagy műtétek után segít abban, hogy visszatérhessünk az emberek közé. Idősebb korban egy diszkrét szemfiatalítás csodákat tesz, és a frissebb külső hatással van viselkedésünkre is. A lényeg, hogy az ember teste és lelke egy egységet alkot. Fontos, hogy ez a holisztikus szemlélet érvényesüljön az ilyen beavatkozásoknál is. A túlzásba vitt plasztikázás káros, azonban, ha mértékkel használjuk, abszolút elfogadható.”
/Zsuzsi, 44 éves/
„Kevesen plasztikáztattak a környezetemben. Egyik ismerősöm mellimplantátumot tettetett be, de szerintem semmi szüksége nem volt rá, anélkül is csinos volt. Egy másik más mellplasztikai beavatkozást vagy fülműtétet kért, mert nagyon kiállt a füle. Esetében teljesen egyetértettem, hisz ez eléggé megkeserítette az életét. Ha valaki akarja, és van rá pénze, csinálja, viszont nekem még mindig jobban tetszik, ha valami természetes.
/Magdi 45 éves/
…A szépség, a tökéletesség és az ez iránti vágy…
Ez a motiváció. Viszont a szépség fogalma mindenki számára mást jelent. Pedig valahol ez a kulcs. Ezt kell definiálni magunkban, hogy „mederben tartson”, és olyan esetleges beavatkozások felé vigyen, melyek során többé és teljesebbé válunk, nem önmagunk karikatúrájává. De kiben, hogyan fogalmazódik ez meg? „Szép az, ami hiteles, ami mögött érezni az életet, azt, hogy története és oka van mindennek, például akár egy ráncfeltöltésnek is. Én azt tartom szépnek egy arcon többek között, ha kifejezi az érzelmeket. A szép nő külsőre törékeny, belsőre kedves és mosolygós. A szép férfi pedig szikár, erős, kitartó, belsőre figyelmes, optimista. Nem tudom a külső és a belső szépséget élesen elválasztani, nincs egyik a másik nélkül. Az igényesség, a rendszeres sport, egészséges élet és a nyitottság mindenkiben fontos.”
/Erika 51 éves/
„A szépség relatív, de kell. Kell, hogy férfiként felkeltse az érdeklődésem, hogy nyitottá tegyen. Mi férfiak vizuális típusok vagyunk, így soha egyetlen, számunkra nem tetsző hölgyhöz sem megyünk oda, hogy szia, mutasd meg, milyen szép a lelked. A kezdő lépés így mindenképp az esztétikum, ami azonban a folytatáshoz önmagában kevés.”
/Endre 29 éves/
Befejezésül Immanuel Kant idézete:
„A szép az, ami nem érzetek és nem is fogalom révén, hanem szubjektív szükségszerűséggel, közvetlenül, általánosan és érdek nélkül tetszik.”
