2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Az egykori fűtőmű épületét értékesítette a város
royal_magazin_PNG

Az egykori fűtőmű épületét értékesítette a város

Miskolc városa eladta az egyetemvárosi egykori fűtőmű épületét. A korábbi tervek szerint Science Múzeum létesült volna az ingatlanban, de az előző városvezetés leállította a beruházást, lejárt a projekt megvalósítási határideje, ezért a több mint egymilliárd forintos uniós támogatást is vissza kellett fizetnie Miskolcnak az állam és az EU felé.  

 

Az épület azóta üresen állt, az állaga pedig évről-évre romlott. Ezért is öröm, hogy hosszú évek után új gazdára talált az épület és a terület, amelyben és amelyen várhatóan a Miskolci Egyetem egyik új kutatóközpontja épülhet majd meg.

 

Miskolc MJV Önkormányzata hosszas tárgyalások után nettó 780 millió forintért értékesítette az épületet. Az ingatlanért kapott összegre égetően szükség is lesz az évi költségvetésben, hiszen a kormányzati intézkedések és a drasztikus energia-áremelések következménye miatt még ezzel együtt is várhatóan több mint 5 milliárd forintos hiánnyal kell számolnia Miskolc MJV Önkormányzatának 2022-ben.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!