2026. 07. 3. péntek

Kornél, Soma

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Stummer János: Varga Judit hazudott az EP-delegációnak
royal_magazin_PNG

Stummer János: Varga Judit hazudott az EP-delegációnak

VARGA JUDIT HAZUDOTT AZ EP-DELEGÁCIÓNAK – A tegnap nyilvánosságra került LIBE-jelentés alapján Varga Judit hazudott a szeptemberben hazánkba látogató EP-delegációnak, amikor azt állította, hogy „Magyarországon ellenzéki vezetéssel parlamenti vizsgálat folyik a Pegazus-ügyben”.

 

Ez nem igaz, Varga Judit félrevezette a delegációt, hiszen épp a Fidesz képviselői szabotálták már el két alkalommal is a vizsgálóbizottság felállítását. Ezért levélben fordulok az EP elnökéhez, hogy a valós helyzetről tájékoztassam:

 

Tisztelt David-Maria Sassoli Elnök úr!

 

Az Önök tényfeltáró delegációja még 2021. szeptember 29. és október 1. között járt Magyarországon, amelynek során Önöknek annak felmérése volt a céljuk, hogy Magyarországon milyen mértékben érvényesül a sajtó és a tudományos élet szabadsága, a kisebbségek jogai és a szélesebb jogállami környezet.

 

A delegáció munkájáról készült írásos beszámoló néhány nappal ezelőtt jelent meg, amely szerint ezen a három napos látogatáson több alkalommal felmerült a Pegasus-szoftver magyarországi alkalmazása is.

 

A Magyar Országgyűlés általam vezetett Nemzetbiztonsági bizottsága a hatályos magyar törvények alapján látja el a magyar titkosszolgálatok működésének parlamenti felügyeletét. A bizottság elnökeként számomra különösen fontos hazám szuverenitása, integritása és jogállami kereteinek sérthetetlensége.

 

Éppen ezért töltött el aggodalommal, amikor az Önök jelentésében azt olvastam, hogy Varga Judit igazságügy-miniszter azt a tájékoztatást adta a delegációnak a Pegazus-üggyel összefüggésben, hogy azzal kapcsolatban „ellenzéki vezetéssel parlamenti vizsgálat folyik” Magyarországon.

 

A valóság ezzel szemben az, hogy a Nemzetbiztonsági bizottságban többségben lévő kormánypárti képviselők először 2021. szeptember 20-án, másodszor 2021. október 18-án szavazták le azt az indítványomat, hogy ebben az ügyben a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény vonatkozó rendelkezései alapján úgy nevezett ténymegállapító vizsgálat indulhasson.

 

Amennyiben Varga Judit pártjának képviselői ezen kezdeményezésemet bármelyik alkalommal megszavazták volna, úgy a vizsgálóbizottság tagjai a ténymegállapító vizsgálattal összefüggő irattal, adattal vagy egyéb információval rendelkező személyt, szervet vagy szervezetet közreműködésre kötelezhette volna.

 

Ilyen lehetőségünk a kormánypárti képviselők destrukciója miatt nem volt és továbbra sincs, így pedig ebben az ügyben nincs lehetőségünk érdemi vizsgálatot folytatni. Tehát ha miniszter asszony Önöknek valóban azt mondta, ami a jelentésben szerepel, vagyishogy vizsgálóbizottság vizsgálódik a Pegasus-ügyben, úgy Önöket félrevezették.

 

Stummer János

 

a Magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés