2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Halottak napján az élőkre gondolva
royal_magazin_PNG

Halottak napján az élőkre gondolva

Közel 2 évvel ezelőtt szabadult el az egész világot lesújtó koronavírus járvány, melyben eddig már közel kb. 250 millió ember fertőződött meg. A halálos áldozatok pedig, mintegy 5 millió ember a Földön.
Hazánkban naponta, jelenleg is, több ezer fertőzött van. A 2 éve tartó járvány miatt év végére a számuk megközelítheti az egymilliót. Sőt, újra egyre több beteg szorulhat kórházi ápolásra, illetve a lélegeztető-gépre kerülő betegek száma is növekedhet.
A Magyarországon eddig elhunyt „covidos” betegek száma e hét közepén már közelített a 31 ezerhez. Az új fertőzöttek, valamint az elhunytak száma is jelentősen emelkedett ezen a héten. A kormány kénytelen volt újra elrendelni a maszkviselést az egészségügyi intézmények mellett az egyetemeken, a bíróságokon, és november 1-től a tömegközlekedési járműveken is kötelező lesz a maszk használata, valamint rendelet született arról is, hogy munkahelyi hatáskörben megszabhatják a dolgozók részére a kötelező védőoltás felvételét.
A magyarországi beoltottak száma napokon belül elérheti a 6 millió főt, akik közül több mint 5,7 millióan már a második oltást is megkapták. Sőt, azok száma is meghaladhatja az 1 millió 150 ezer főt, akik már a harmadik oltást is megkapták.
A romló járványadatok viszont nem hatnak az oltástagadókra, mivel közülük még mindig sokan vannak azok, akik nehezen szánják rá magukat a leghatékonyabb védekezésre, az oltásra.
Nemcsak az a kérdés, hogy a járvány mekkora pusztítást fog végezni, hanem az is fontos, hogy, ha egyszer vége lesz, akkor milyen romokat hagy majd maga után.
A legelszomorítóbb, hogy a koronavírus mögé bújva – jelenleg – a magyar egészségügy strukturális átalakítása nagyüzemben zajlik:
– 2022. januártól a városi kórházak gazdálkodását átveszik az arra kijelölt megyei, illetve centrumkórházak. Ezzel az intézkedéssel, mintegy 60-70 intézmény elveszti az önállóságát, ami a betegellátás normális működését akadályozhatja,
– Az egészségügyi átalakítás vesztesei az állami ellátásban rekedt betegek lehetnek, akiket egyre kevésbé bírnak ellátni,
– A fizetőképes betegek a magánegészségügy irányába menekülnek,
– A magán-egészségügyi szereplők már nemcsak kiegészítői, hanem inkább már helyettesítői lesznek az állami ellátásnak,
– Az orvosok és ápolók béremelése nem oldja meg a problémákat. Több ezer egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből, de a járvány okozta terhelések, valamint átvezénylések még jobban súlyosbítják a helyzetet. A kis kórházak működését a személyzet hiánya megpecsételheti.
– A krónikus osztályokat, ahol az idősek kórházi ápolása zajlik, előbb-utóbb felszámolhatják.
– Az Európai Uniós alapból származó „Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv” 5,9 milliárd forintos keretösszegéből minden hatodik forint az ágazat fejlesztésére mehetne, viszont a komolyabb ellátásokhoz, csak megyei intézményekben lehetne hozzájutni. Így a kisebb kórházak hoppon maradnának. Kérdés, hogy az EU pénzforrás felhasználása hogyan is garantálná a biztonságos betegellátást hazánk egész területén? Ugyanis a rendelkezésre álló pénzforrással szembeáll egy olyan egészségügyi ellátórendszer átalakítását célzó kritikus feltételrendszer, mely esetleg nem a betegek érdekét szolgálná, hanem a betegek egy része hosszútávon is ellátási nehézségekkel találná szemben magát.
– Szomorú jövőkép, amikor a betegek egy részének azzal kell szembesülnie, hogy: élet-halál kérdéssé válik, vajon az állami egészségügyi „maratoni” várólistára iratkozik fel, s ellátatlan marad, vagy mélyen a zsebébe nyúlva, a magán egészségügyi szolgáltatást veszi igénybe, hogy életben maradhasson.

A Magyar Szociális Fórum kérdése: Minek kell még történnie ahhoz, hogy megállítsuk a halálozás növekedését hazánkban. Hiszen napjainkban arról is szólnak a hírek, hogy hazánkban a koronavírus járványra hivatkozással vagy 5 ezer rákos beteg ellátás nélkül maradt!
Halottak napján a Magyar Szociális Fórum emlékezteti a kormányt saját állítására,: „Minden emberélet számít”. Jó volna, ha a szép szavakat tettek is követnék!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!