2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Technikai varázslattal lép újra színpadra az ABBA
ABBA

Technikai varázslattal lép újra színpadra az ABBA

40 év elteltével új albummal és hihetetlennek tűnő koncertsorozattal tér vissza a svéd zenekar.

  1. szeptember elején már be is mutatott két dalt a novemberben megjelenő vadonatúj lemezéről az együttes szerzőpárosa, Benny Andersson és Björn Ulvaeus. A hetvenes évek popzenéjét meghatározó svéd csapat úgy oszlott fel 1982-ben, hogy senki nem hitt abban, valaha is együtt zenél majd Agnetha, Anni-Frid, Benny és Björn.

Valójában már három és fél éve megszületett a most bemutatott két szerzemény, és eredetileg az volt a terv, hogy az ABBA négyese majd hologramként tűnik fel a koncertszínpadon. Eredetileg ez adta az inspirációt az alkotásra, és a két új dalt további nyolc követte, egy egész albumnyira való. A négy tag, immáron hetven év fölött, újra egymásra talált Benny stockholmi stúdiójában.

Ám a technika fejlődésével, s a koronavírus-járvány okozta kényszerű csúszással alapvetően változtak meg az elképzelések. A menedzsment – együtt a muzsikusokkal – már gyökeresen új színpadi megjelenésben kezdett el gondolkodni.

A technikai és innovatív hátteret az egykoron George Lucas alapította Industrial Light & Magic (ILM)   speciális effektekkel foglalkozó vállalkozás adja, mely ma a Walt Disney Company tulajdonában van.  Az ILM több tucat film megvalósításában vett részt, és szakemberei jelenleg is a legújabb Batman- és Jurassic Park-alkotásokban dolgoznak. Az ABBA-projektben az volt a feladat, hogy az úgynevezett motion capture technológiával jelenítsék meg színpadon a zenekar avatárjait, hasonlóan ahhoz, ahogy a hollywoodi filmekben létrehoztak és mozgattak állatokat, elképzelt figurákat, képregényekből életre keltett hősöket (Star Wars-filmek, Bosszúállók, Transformers, A múmia, A visszatérő, A vasember).

E digitális mozgásrögzítési eljárás lényege, hogy a színész, az előadó, a mesehős minden egyes mozgásfázisát rögzítik, s a digitálissá váló karaktereket animálják.
Az új ABBA-show esetében az együttes tagjait testhez álló ruhákba öltöztették, azokon speciális érzékelőket helyeztek el. A koncertre kiválasztott huszonkét dalt az előadók öt héten át játszották-mozogták el a színpadon 160 kamera előtt, és még az arcrezdülésük minden másodpercét is számítógépekre mentették. Több mint száz digitális alkotó és technikus dolgozott az aprólékos munkán. A rögzített felvételeket azután egy 850 tagú technikai csapat vette kézbe, és animálta az avatárokat. Nem is akárhogyan: a tagok mai külsőjét úgy alakították át, hogy azok megegyezzenek az 1979-es külalakjukkal! A végeredmény pedig: a színpadon megjelenő ABBA-muzsikusok teljesen valóságosnak tűnnek. Ludvig Andersson producer (Benny fia) ezért is állítja határozottan, hogy az előadáson nem egy másolatot látunk, hanem egy valódi ABBA-t.

(Az alkotási folyamatról készült rövidfilm itt látható, a digitális átváltozás 1.42 percnél!)

A különleges koncertsorozat helyszíne 2022. május 27-től London, a Queen Elizabeth Olympic Parkban lévő háromezer férőhelyes, speciálisan kialakított ABBA Aréna lesz.

Az 1972-ben alakult zenekar bő tízéves fennállása alatt több mint száz dalt írt és adott elő, lemezei 400 millió példányban fogytak el a világban. Az együttes tagjai – Agnetha Fältskog és Björn Ulvaeus, illetve Anni-Frid Lyngstad és Benny Andersson – férj és feleség voltak, de az utolsó két évet már úgy dolgozták végig, hogy mindkét házaspár elvált. A zenekar feloszlását követően Andersson és Ulvaeus Tim Rice szövegíróval közösen írták meg a Chess (Sakk) című musicalt, a két énekesnő többé-kevésbé sikeres szólókarriert tudott felmutatni.

Az ABBA 1999-ben került ismét az érdeklődés homlokterébe, amikor Catherina Johnson Mamma Mia! címmel musicalt írt az együttes régi dalait felhasználva. A darab mind a londoni West End, mind a New York-i Broadway színpadán hatalmas sikert aratott: 65 millióan látták, és 4 milliárd dolláros bevételt hozott. Budapesten a Madách Színház 2014 szeptemberétől játssza, a mai napig telt ház előtt. A musical alapján hasonló címmel forgatták a 2008-ban bemutatott hollywoodi produkciót, 52 millió dollárból A Universal Pictures által forgalmazott film 611 millió dollárt hozott a világ mozijaiban, Meryl Streep és Pierce Brosnan főszereplésével. A folytatás, a Mamma Mia! Here We Go Again 2018-ban készült el 75 millió dolláros költségvetéssel, és 395 millió dollár bevételt ért el.

A B&L Online Hír- és Cikkügynökség információi szerint a Voyage című új ABBA-lemezt csak Nagy-Britanniában a szeptemberi bejelentést követő néhány napban már több mint 80 ezren rendelték meg. A londoni koncertekre is megnyílt a neten a jegyvásárlás lehetősége. 2022. május végétől október 2.-ig 131(!) előadásra lehet belépőt váltani, 65 fonttól egészen 337 fontig.

 

Forrás: B&L Online Hír- és Cikkügynökség

www.bloneline.media

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!