2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Nyitott Főzdék Napján várják a látogatókat Borsodban is
sör

Nyitott Főzdék Napján várják a látogatókat Borsodban is

Október első hétvégéjén kinyitnak a magyar kisüzemi sörfőzdék, visszatér a Nyitott Főzdék Napja, amelyhez ezúttal országszerte 21 sörfőzde csatlakozott. Borsod-Abaúj –Zemplén megyében is lesz olyan, amelyik várja a látogatókat!

A Nyitott Főzdék Napja kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők ingyenes programokon ismerjék meg a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, minél többet tudjanak meg a sörkészítés alapanyagairól, technológiáiról és a különböző sörtípusokról.

A Nyitott Főzdék Napja kiemelt sörtípusa ezúttal a hidegkomlós láger lesz – mondta Knap Gábor, a Beerporn.hu sörmagazin főszerkesztője, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője. A programhelyszíneken külön jelölést kapnak majd ezek a sörök, annak érdekében, hogy minél több látogató ismerkedhessen meg a magyar sörforradalom kezdeteire, illetve a jelenlegi trendekre egyszerre utaló sörfajtával.

A hidegkomlós láger, vagy hopláger söröket néhány hazai kisüzemi sörfőzde már a 2000-es évek végén készíteni kezdte Magyarországon. Az India Pale Lagernek is nevezett termékek olyan hagyományos alsóerjesztésű sörök, amelyeket főzés után, ún. hidegkomlózással, többnyire speciális aromakomlókkal ízesítenek. A termékek így egyszerre hordozzák a lágerekre jellemző, frisstítő jegyeket az újhullámos sörök intenzív, gyümölcsös komlóaromáival. A stílus hazai népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az utóbbi két évben megjelent a nemzetközi hátterű, legnagyobb hazai gyártók kínálatában is.

Október 2-án, szombaton a Nyitott Főzdék Napján a nyitva tartó kisüzemi sörfőzdék látogatóinak a sörkóstolás és vásárlás mellett lehetőségük lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Ózdi Bolyki Serház várja a látogatókat!

A csatlakozó sörfőzdék október 2-án elsősorban szabadtéri rendezvényekkel készülnek, a hatályos járványvédelmi intézkedések betartása mellett. A részletes programok a www.nyitottfozdek.hu oldalon érhetők el.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!