2026. 05. 21. csütörtök

Konstantin

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF
Kezdőlap » Programajánló » RADICS GIGI A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN
radics-varga

RADICS GIGI A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN

Radics Gigi Fonogram díjas magyar énekesnő, akinek a Megasztárban való szereplését követően karrierje nemzetközi szinten is szárnyra kapott. Egy arany-, és két platinalemezzel büszkélkedhet. Michael Jackson producere, Quincy Jones is felfigyelt tehetségére, és a világ öt legjobb hangja közé sorolta az énekesőt, aki Daydream listavezető dalát Los Angelesben énekelhette fel. Az RnB, Soul, Neo Soul, Pop és Jazz műfajokban is otthonosan mozgó énekesnő több ízben szerepelt már nagy sikerrel a Budapest Jazz Clubban. Ezen az estén egy fiatal, ám annál tehetségesebb gitáros meghívásának tesz eleget.

 

Varga Balázs 2016-ban az Év Fiatal Jazz Zenésze, míg 2020-ban Ablakos Lakatos Dezső Előadóművészi díjban részesült, majd ugyanebben az évben a Müpa Budapest által szervezett zeneszerzői verseny első helyezettje lett. Saját zenekarában a fiatal generáció tehetségeivel kvintettben játszik, emellett elismert, nagyformátumú hazai művészek és zenekarok felkérésének is gyakran eleget tesz. A világklasszis gitárikonok mellet példaképének édesapját tekinti.

 

Gigi Radics – ének, Tomi Ludányi – szaxofon, Varga Balázs – gitár, Egri János Jr. – zongora , Geza Jonas – basszusgitár, Józsi Baki – dob

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ráadás-bemutató a Radnótiban
Egy igazán erős „nőerőmű” termeli a Radnóti Színházban az évad utolsó, ráadás-bemutatóját. A 2024-es irodalmi Nobel-díjas Han Kang Növényevő című regé…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés