2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Programajánló » 360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön
török-haz

360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön

Augusztus 13-án nyílik az első kortárs kiállítás, ezzel megkezdődik a 360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön elnevezésű programsorozat.

Alsóörs domboldalának emblematikus műemléképületében, a Török-házban állítják ki a Covid-reflexiókból épült, Standby nevű tárlat néhány darabját, kortárs fotókat és festményeket, amelyek valamiképp a pandémia időszakának várakozó állapotát tükrözik. Huszonhat jelenkori festő és fotós alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A fotószekció több új alkotóval bővült, de a festők között is akad, aki új képpel jelentkezik.

A kiállított munkák több darabja bemutatkozott már Budapest néhány közterén szabadtéri kiállításokon. Az 1600-as évekből itt maradt Török-ház és Alsóörs Ófalu lélegzetelállító panorámája, a Balaton-felvidék páratlan pontja miatt választották a művek eredetijeinek bemutatásához ezt a helyszínt.

A kiállítás szeptember végéig lesz látható, augusztus 22-ig pedig rendszeres tárlatvezetéssel és a helyi értékek bemutatásával várják látogatóikat.

Tárlatvezetést tart Szarvas József Kossuth-díjas színész, Bojár Iván András művészettörténész és Bánkuti András fotóriporter. A lokális értékek, hagyományok és építészet kérdéseibe Both Gábor, a helyi szobrásztábor alapítója, valamint Korompay Katalin építész, műemlékvédő avatja be a látogatókat.

A programsorozat a historikus Török-ház kulturális eseményeit és a hegyoldalban szeptemberben újranyíló amfiteátrumot kapcsolja össze. Szeptember utolsó hétvégéjén az Aktor Produkció színházi előadása színesíti a nyárutót.

Az augusztust 13-i kiállítást Hebling Zsolt polgármester köszöntője után Can Togay János, a Veszprém–Balaton Európa kulturális fővárosa 2023 művészeti főtanácsadója nyitja meg. A megnyitón Másik János zenél.

Kiállító fotóművészek: Bach Máté, Balogh Zoltán, Cedric af Geijersstam, Dobos Tamás, Esteban Sanchez, Gálos Viktória, Gordon Eszter, Gömör Tamás, Hegedüs Róbert, Horváth Katalin Fanni, Iliás-Nagy Katalin, Mónus Márton, Sághy Tímea és Somorjai Balázs. Festőművészek: Ázbej Kristóf, Baksai József, Fehér László, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Naomi Devil, Péterfy Ábel, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Zászkaliczky Ágnes és Weiler Péter.

A program megszületését az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő biztosította.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapest, ahogy a festők látták
Megjelent a főváros 150 évét bemutató monumentális művészeti album A könyv megjelenését kiállítás is kíséri a Kieselbach Galériában, amely 550 műal…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés