2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Sikerek a Belga hullámvasúton
sport

Sikerek a Belga hullámvasúton

Az elmúlt hétvégén Belgiumban, a Formula-1-ből (is) jól ismert Spa Francorchamps versenypályán a Gender Racing Team versenyzőjére ismét két versenyfutam várt, a Drexler Formel Cup versenysorozatban, amelyeket Berta Benjámin remek eredménnyel abszolvált.

 

A fiatal versenyző már azzal komoly fegyvertényt hajtott végre, hogy a sokadik nagy létszámú nemzetközi mezőnyben végrehajtott rajtjából autóját bárminemű sérülés nélkül sikerült kihoznia. Beni először versenyezhetett a nehéz és hosszú belga aszfaltcsíkon. Így csak a szabadedzések és az időmérő körei szolgáltak lehetőséggel a pálya valódi megismerésére. Az ismerkedés jól sikerült, viszont az F4 kategória második helyezése ellenére Beni nem volt túl boldog a hétvége első versenye után, hiszen ő győzni szeretett volna:

„A start sajnos nem sikerült jól, az itteni repülő rajtos procedúra nagyban eltért attól, amihez korábban hozzászoktam. Igyekeztem minél jobban nyomni, de az a pilóta, akit korábban minden alkalommal legyőztem, most megtáltosodott, és nem tudtam vele tartani a lépést. Az ok minden bizonnyal nem feltétlenül a versenyzői tudásában keresendő, sokkal inkább gondolom azt, hogy nagyon eltalálták a pályaspecifikus beállítást. Ezzel el is dőlt a kategóriagyőzelem sorsa, mely ezúttal most máshoz került. Vasárnap igyekszem javítani, és igyekszünk csökkenteni ezt a számomra érthetetlen különbséget.” – mondta el a pilóta.

A vasárnapi második futamnál aztán visszaadta az élet, amit előző nap elvett. Benjámin egy szenzációs rajttal hamar a kategória élén találta magát, és összetettben is az első tízben végzett:

„A zárófutam rajtját nagyon erősen sikerült elkapnom, így az első kanyarban könnyedén fordultam el elsőként. Innen már csak a gumikat kellett életben tartanom, és élvezni a versenyzést ezen a csodálatos pályán. Úgy érzem, mindkettő maradéktalanul sikerült, így végre a pódium azon fokára állhattam fel, ahol a hétvége előtt elképzeltem magam. Az abszolút értékeléssel is elégedett vagyok, hiszen egy olyan pályán sikerült az enyémnél sokkal erősebb autókat megelőzni, amelyen a motorerő a minden.” – zárta nyilatkozatát a spái F4-es győztes.

Berta Benjámin a Drexler-Automotive Formel 4 Cup 2021-es bajnoki tabelláján a kategória második helyéről várhatja a folytatást ötvenhat és fél ponttal két fordulóval a bajnokság vége előtt.

 

Fotó: Gender Racing Team

– Boncz Elek –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!