Megnyitása óta a leghosszabb, hét és fél hónapos, kényszerpihenő után újra felszállhatunk a Gyermekvasútra.
Utunkra elkísér minket Besztercán Kornél, a MÁV Zrt Széchenyi-hegyi Gyermekvasútjának vezetője és Sipos György ez alkalomból kollégám, aki úgy ismeri a vonalat, mint a tenyerét, hiszen 34 évig dolgozott a kisvasúton, leginkább mozdonyvezetőként.
Hűvösvölgyben a lépcsőn jönnek szemben a beérkező vonatról, néhány család, sok gyermekkel. A középperonon rozsdamentes fémedények állnak, amelyek most érkeztek vissza, az ebédet szállították ki bennük az egyes állomásokra, mert itt a Gyermekvasúton a pajtások egész napos élelmezésről is gondoskodnak, emeli ki Besztercán Kornél, miközben lassan kigurulunk az állomásról, a majdnem hatvan éves járművön. Van itt hetven éves kocsi is a rendes utasforgalomban.
Azt nem lehet mondani, hogy nehezen találunk ülőhelyet, hiszen egyetlen kocsiban 64 van belőlük és a mozdony mögött két ilyen nyári nyitott kocsi is fut, de akár még egyet (vagy kettőt) is rákapcsolhatnak, ha sok az utas – mondja kísérőnk, miközben arról is beszél, hogy nagyon változó az utazási igény.
Szépen komótosan indulunk el, a mozdony egy cseppnyit erőlködik, állítólag itt van az egész vonal egyik legmeredekebb szakasza. Leginkább arról folyik a beszélgetés, hogyan élte meg a Gyermekvasút az elmúlt hónapokat.
– Egyáltalán nem pihentünk, bár azt nem lehetett tudni, meddig tart a kényszerpihenő a forgalomban, nekiláttunk az eszközparkunk és ingatlanjaink javításának és felújításának. Mindenki tette a dolgát, amihez szakmailag értett. A lelkesedés akkora volt, hogy egykori tanítványaink, már felnőttként visszajöttek segíteni. Így sem tudtunk mindent teljes mértékig befejezni és további terveink is vannak, de igyekeztünk, ahol lehetett, a több évtizede elmaradt felújításokat is bepótolni.
Közben a hűvösvölgyi Nagyrét mögötti szálerdőben fut velünk a vonat, kísérőnk arra hívja fel a figyelmet, hogy éppen ez, a Hárshegy állomásig terjedő vonalszakasz, a menetrendtervezés szűk keresztmetszete, amelyen nyolc perc a menetidő, így 16-18 percnél gyakrabban nem követhetik egymást a szerelvények. A tűző napfényes erdei tájból hirtelen befutunk az alagútba és piros lámpák gyulladnak ki az utastérben, míg az előttünk lévő kocsiban fehér fények világítanak.
Megtudjuk, hogy először csak egyedi alkalomra szerelték fel a színes égőket, de annyira „bejött” az utasoknak, hogy később véglegesítették, és minden kocsiban más színű égők világítják meg a belső teret. Van kék, zöld és a már említett piros is. Arra a felvetésre, hogy a gyermekvasútnak olyan a menetrendje, hogy alig közlekedik sötétben, leszámítva az alagutat, kísérőnk elárulja, hogy azért van rá példa és szeretik is az utasok. Sőt most azon gondolkodnak, hogy nyáron Naplemente expressz elnevezéssel közvetlenül napnyugta előtt is indítanának egy oda-vissza menetet.
A Kis-Hárs-hegyet kerülve feltűnik az egész vonal egyetlen nagyobb léptékű panorámája. Megemlítem, mintha szokatlanul erős lenne idén tavasszal a vegetáció, Besztercán úr éppen arról beszél, hogy folyamatosan ellenőrzik, és ha kell, intézkednek, hogy ne lógjon be semmilyen növényzet a vasút űrszelvényébe, különösen azért, mert a nyitott kocsik esetén nagyon veszélyes lenne egy visszacsapódó faág. Minden nap gondoskodnak arról, hogy legalább egy olyan dolgozó szolgálatba álljon, akinek van képesítése favágásra, motoros fűrész használatára.
Máris megérkezünk a Szépjuhászné állomásra, amelynek eredeti neve Ságváriliget, sokan ma is így ismerik. Amikor két szerelvény van forgalomban, mint látogatásunk napján is, rendszerint itt kerülik ki egymást az egy vágányú pályán. Hamarosan begördül a másik szerelvény, ugyan olyan mozdonnyal és kocsikkal, mint a miénk és máris indulhatunk. Csakhamar átrobogunk a Vadaspark megállóhelyen.
A vezető szerint nagyon kevés volt az itt fel vagy leszálló utas, így ide nem terveznek infrastruktúra fejlesztést, nem úgy, mint a következő állomáson, János-hegyen, ahol nem sokára komoly forgalmi változást vezetnek be.
– A kétvonatos nyári menetrendben már itt kerülik ki egymást a szerelvények, aminek nem csak a változatosság, hanem technológiai előnye is lenne. A közelben található látványosságoknak köszönhetően ennek az állomásnak jelentős mértékű az utasforgalma ezért az infrastruktúra felújítási stratégiánk fókuszába kerül. A következő években felújítanánk az állomásépületet, kiépítenénk az erősáramú hálózatot, peronvilágítást létesítenénk és természetes anyagok felhasználásával fedett utasvárót is építenénk.
Éles ívben haladunk, szinte lépésnyi sebességre lassul le a vonatunk, így van idő Besztercán úrtól meghallgatni, hogy az a körülbelül hatszáz gyermek, aki jelenleg éppen gyermekvasutas, nagyon várta már, hogy újból szolgálatba állhasson és mivel maximum négy évig lehetnek itt, ebből most hét és fél hónap kiesett, amit nagy hátrányként élnek meg.
– A sors igazságtalansága, hogy három hónap, két hét, majd hét és fél hónap kényszerszünet esik bele azok szolgálati idejébe, akik az elmúlt időszakban a 10 – 14 éves korosztályba tartoztak. Talán mondjuk el azt is, hogy ide szigorúan csak az általános iskola negyedik osztályától a nyolcadik osztályáig vagy a 6-8 évfolyamos gimnáziumok hasonló korú diákjai járhatnak. Ettől nem tekinthetünk el, mert így vagyunk gyermekvasút. Az utas szállítás mellett hasonló fontos feladatunk a gyermekek nevelése, a vasút világának megszerettetése. Nem titok, hogy abban is reménykedünk, hogy sokan majd élethivatásuknak választják a vasutat.
Még egy kanyar és megérkezünk az úti célunkhoz, Virágvölgy, előző nevén Előre állomásra. Itt leszállunk a vonatunkról, hogy alaposan körbenézzünk. Személyes megjegyzésem, hogy nekem mindig ez az állomás tetszett a legjobban, mind a környezet, a hatalmas erdőségek, mind maga az állomásépület miatt.
Besztercán úr nagy lelkesen vezet körbe, mintha a saját birtokát mutatná meg.
– Az épületet az eredeti állapotára próbáltuk meg felújítani, a szolgálati lakrészből szakműhelyt építettünk, korhű állapotot idéző módon felújítottuk a várótermet, kint felújítottuk az épület homlokzati faszerkezetét, megnyitottuk a Normafa felé néző bejáratot, de még nincsen minden teljesen kész. Láthatja, hogy azokon a kampókon majd virággal teli kosarak fognak lógni, és hátul is elhelyezzük az információs táblákat. A felújítás jelentős részét volt gyermekvasutasok végezték el, pusztán lelkesedésből. A kisvasút vonalán több különleges védelmet igénylő műalkotás is található. Ezen az épületen a nagy falfestmény a hógolyózó fiatalokról és a fő homlokzaton a három úttörő gyermekről is ezek közé tartozik, de a szomszédos Csillebérc (Úttörőváros) állomáson három védendő művészeti alkotás is található. Mindig azon vagyok, hogy egy kicsivel minden szebb és jobb legyen, ennek a munkának soha nem lesz vége. Egyébként is nagyon leterhelt az a 42 felnőtt dolgozó, akiket főállásban foglalkoztatunk. Persze egyes szakmunkákat van, hogy szerződéses viszonyban külsős emberrel csináltatunk, de amit csak lehet, úgymond magunk oldunk meg. A sokrétű feladatokhoz képest kevesen vagyunk, nálunk van például az állami vasúttársaság egyetlen saját üzemi konyhája melyik kedves utasunk is gondolna erre? Mint, már említettem, annak ellenére, hogy a személyszállítás hosszú ideig nem volt lehetséges, minden egyes nap megfeszített módon dolgoztunk, és így minden munkatársunkat meg is tarthattuk az állásában. Most a Csillebérc állomás felújítása kezdődik az épületen kívül az egyedi vasúti biztosítóberendezést is felújítjuk, az utóbbi hosszabb folyamat lesz, de terveink szerint sorra kerül a Hárshegy állomásunk is, sokan nem is gondolnák, hogy oda nincs bevezetve a folyóvíz.
Ez alkalommal, kivételesen beléphetünk az utasoktól elzárt területre, a forgalmi irodába is. Látjuk belülről a pénztárt, a és a főnöki szobát. Az állomásfőnökön kívül egy kislány és három fiú szolgálatos van ide éppen beosztva. Az egy szem lány viseli ezen a napon a legmagasabb „rangot” a rendelkező-naplózó beosztást. A fiú társai a váltók állítását és a többi feladatot látják el. Megkérdezem a leányt, hogyan kell indítani a vonatokat, mire nagy lelkesen az iroda közepén megmutatja: „Először felmutatom a zöld tárcsát, hogy a mozdonyvezető készüljön fel az indulásra, de azt csak akkor tehetem, ha a jelzők és a váltók már szabadra illetve a helyes irányba vannak állítva. Utána az összes kocsi ajtajának becsukását szemrevételezéssel ellenőrzöm és valamennyi kocsi jegyvizsgálójának kézjelzése után függőlegesen, többször lendítve felmutatom a zöld tárcsát.
Míg mondja érezhető egy kis feszültség, hiszen egy újságtól jöttek. Innen már visszafelé utazunk ugyanis a kényszerleállás alatti nagy és eredményes munkát már megszemléltük. Ugyanaz a szerelvény jött vissza a három kis szolgálatos lánnyal, így megkérdeztem kísérőnket, hogy milyen a lányok és a fiúk aránya, mire megtudtam, hogy körülbelül két harmad a fiúk javára. Mindenesetre a forgalmi irodában ehhez képest eléggé eltolódott volt az arány, míg a vonaton csak lányok jöttek velünk. A Gyermekvasút vezetőjét arról is faggatom, hogyan állnak az utánpótlással és mi várható a járvány reményteljes lecsengése után.
– Szerencsére a szolgálatra felkészítő tanfolyamokat meg tudtuk tartani – elsősorban online formában, mire a gyakorlati foglalkozásokra került a sor, már lehetett a vasút területén is folytatni a képzést. Most úgy döntöttünk, hogy összevonjuk a sikeres vizsgát tett gyermekek avatását és a koruk miatt a szolgálatot befejező gyermekeink elballagását, amit augusztus végén tartanánk meg. Hűvösvölgyben elkezdjük a táboroztatást, a korábbi két hetes turnusok most csak nyolc naposak lesznek a zsúfoltság elkerülése végett. Nagy örömünkre szolgál az is, hogy nem csökken a tanfolyamaink iránti érdeklődés, már csak azt kívánom, hogy végleg lefusson a járvány és minél több vidám gyermeket lássunk nem csak a szolgálatosok, hanem az utasok között is.
Szöveg: Kertész Z István
Képek: Sipos György
