2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » A kávézás csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát
royal_magazin_PNG

A kávézás csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát

A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát – állapították meg brit kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat.

 

A Southamptoni és az Edinburghi Egyetem szakemberei szerint bármilyen típusú kávé fogyasztása összefüggésbe hozható a krónikus májbetegség kialakulásának a májbetegséggel kapcsolatos halálozásnak a csökkent kockázatával azokhoz képest, akik nem fogyasztanak kávét. A kávé előnyös hatásai napi három-négy csésze fogyasztása esetén a legoptimálisabbak.

A tanulmány szerzői a brit Biobankban szereplő 495 585 ember adatait vizsgálták meg, akiknek ismertek voltak a kávéfogyasztási szokásai. Átlagosan 10,7 éven keresztül követték őket nyomon, hogy megfigyeljék, kiknél alakul ki krónikus májbetegség vagy májjal kapcsolatos egészségügyi probléma – olvasható az eurekalert.com portálon.

Az összes résztvevő 78 százaléka (384 818 ember) fogyasztott kávét, míg 22 százalékuk (109 767 ember) nem. A kutatás ideje alatt a résztvevők közül 3600 embernél alakult ki krónikus májbetegség és közülük 301-en hunytak el. Továbbá 5439 személynél alakult ki krónikus májbetegség vagy zsírmáj (szetatózis), és 184 esetben alakult ki a leggyakoribb daganatos májbetegség, a hepatocelluláris carcioma.

A kávét nem fogyasztókhoz képest a kávéfogyasztóknál 21 százalékkal kevesebb volt a krónikus májbetegség, 20 százalékkal a krónikus vagy zsírmájbetegség és 49 százalékkal alacsonyabb a krónikus májbetegség miatti halálozás kockázata. A legnagyobb előny abban a csoportban mutatkozott, amely őrölt kávét ivott. Az őrölt kávé nagy mennyiségben tartalmaz kahveol és a kafesztol molekulákat, amelyekről állatokban kimutatták, hogy jótékonyan védenek a krónikus májbetegségek ellen. Az instant kávéban ugyan kevesebb kahveol és kafesztol van, de fogyasztóinál szintén megállapították, hogy csökkenthette a májbetegség kialakulásának kockázatát. A kockázat csökkenése kisebb volt ugyan, mint az őrölt kávét fogyasztók esetében, de a kutatás eredményei arra utalnak, hogy esetleg a kávé más összetevői, azok potenciális kombinációja is előnyös lehet a májbetegség kialakulása ellen.

A tanulmány vezető szerzője, Oliver Kennedy kiemelte, hogy a kávé széles körben hozzáférhető, és a tanulmányban megállapított kedvező hatása azt jelenti, hogy potenciálisan felhasználható lehet a májbetegségek kialakulásának megelőzésében. Ez különösen a szegényebb országokban lenne értékes, ahol nehezebben férnek hozzá az emberek az egészségügyi ellátáshoz, és ahol sok áldozatuk van a krónikus májbetegségeknek.

A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a tanulmányban vizsgált résztvevők zömmel fehérek voltak, és jobb anyagi körülmények között éltek, ezért más országokra és populációkra nehéz általánosítani a kutatás megállapításait.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A pajzsmirigy és a depresszió
Előfordulhat, hogy a depresszió mögött a pajzsmirigy megbetegedése áll. ​A depresszió és a pajzsmirigyproblémák közötti kapcsolat egyre inkább a figye…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!