2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » A miskolci „bulinegyed” újraszabályozása
royal_magazin_PNG

A miskolci „bulinegyed” újraszabályozása

Az érintett vendéglátósok bevonását kezdeményezte a belvárosi „vigalmi negyed” fejlesztését és újraszabályozását célzó folyamatba Szopkó Tibor, Miskolc Megyei Jogi Város alpolgármestere.

A folyamat már tavaly ősszel elindult, akkor a körzet önkormányzati képviselőjeként állt a törekvés élére. Ezen a héten a városházi vezető ismét összehívta a Szinva terasz, Kandia köz, Déryné utca, Széchenyi utca térségében tevékenykedő üzlettulajdonosok, üzembentartók képviselőit. Mint a szakmai fórumon elhangzott, az utóbbi időben a szórakozási szokások alakulása folytán megjelent több olyan körülmény, amelyek a terület közrendjét és a közbiztonságot veszélyeztetik. Ezekre tekintettel kell a városi helyhatóságnak mihamarabb megoldania a felügyelet, a takarítás, a hatósági ellenőrzés eddiginél hatékonyabb feladatát. Szopkó Tibor alpolgármester bejelentette, előkészítés alatt áll a területre vonatkozó új rendelet megalkotása. Ezt megelőzően tartotta fontosnak, hogy konzultáljon azokkal a miskolciakkal, akiknek bérleménye, azaz kávézója, presszója, kocsmája, kifőzdéje, üzlete, kiszolgáló helyisége és terasza üzemel a „bulinegyedben”. Az önkormányzat a továbbiakban a miskolci rendészettel (MIÖR) és a helyi rendőrséggel is egyeztetéseket kezdeményez, illetve két hét múlva folytatódik a vendéglátósokkal a fórum-sorozat, akkorra már konkrét terveket ígér a Városháza.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés