Magyarország és Törökország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat keddtől, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt mondta, ez azt jelenti, hogy azok a török és magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást és az erről szóló igazolást, teszt és karantén nélkül utazhatnak a két országba. „Ez is világosan mutatja, hogy hamis volt, álhír volt az a híresztelés a magyar baloldal részéről, amely úgy szólt, hogy mindazok, akiket keleti oltóanyaggal oltanak be, majd nem utazhatnak” – fogalmazott a miniszter. (MTI)
2026. július. 23. 19:03
2025-BEN A SCOPE 1 ÉS 2 KATEGÓRIÁJÚ KIBOCSÁTÁSAI MÁR A 2030-AS CÉLSZINT ALATT VANNAK
Az akadálymentesség és az átlátható vállalatirányítás terén el…









