2024. 10. 27. vasárnap

Szabina
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ingyenes közösségépítő programok a világörökségi helyszíneken

Ingyenes közösségépítő programok a világörökségi helyszíneken

A közösségi értékekre, a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, amelyhez pécsi helyszínként a Cella Septichora Látogatóközpont is csatlakozik több projekttel. Az ehhez kapcsolódó pályázatok már el is indultak.  

A Zsolnay Örökségkezelő célja, hogy a pécsi világörökség köré épüljön egy erősen kötődő, aktív közösség, korra való tekintet nélkül.

A rendezvénysorozat első eleme az Ókori emlék, örök emlék című felhívás, melynek lényege, hogy összegyűjtsék a helyiek emlékanyagát a pécsi ókeresztény temetőegyüttesről. Ennek keretében várnak minden, a mai világörökségi területen elhelyezkedő régészeti örökséggel kapcsolatos, 18–20. században keletkezett írásos és digitális emléket: fotók, képeslapok, filmfelvételek, hivatalos iratok, naplók, levelek, személyes feljegyzések stb. A május 7-ig beérkezett dokumentumokból online kiállítás nyílik május 15-én.

Május 15-én mecseki túrán vehetnék részt az érdeklődők, hogy felfedezzék a mára már talán elfeledett lapisi római kori őrtorony maradványait, melyet a hegység sűrű erdeje rejt magában. A mecseki séta végállommása a Sós-hegyi kilátó, ahol egy piknik keretében a kirándulók megkóstolhatják a római kor kedvelt elemózsiáit is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A Világörökség gyerekszemmel című alkotói pályázatra 10-14 éves gyerekek jelentkezhetnek olyan alkotásokkal, amelyek bemutatják, hogyan látják a gyerekek Pécs ókeresztény sírkamrájának emlékeit. Az alkotások szabadon választott technikával készülhetnek, lehet például makett, rajz, festmény, mozaik, ókori ruha vagy ékszer tervezése, vers vagy novella írása, kisfilm forgatása stb.  
A pályaműveket digitális formában május 10-ig várják. A beérkezett alkotások május 15-én online kiállításon lesznek láthatók. A legjobban sikerült pályaművek alkotóit a Zsolnay Örökségkezelő NKft. a Zsolnay Negyed és a pécsi Világörökség programjaira szóló belépőjegyekkel jutalmazza.

A Közösségek Hete a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezésében, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. együttműködésével valósul meg. Célja, hogy a csatlakozó intézmények megismertethessék tevékenységüket, bemutathassák értékeiket, művészetüket a település lakosságának és online formában a rendezvény nagyközönségének.

Részletek és jelentkezés: https://www.pecsorokseg.hu/programok

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp