2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Március végéig 147-en fagytak meg
royal_magazin_PNG

Március végéig 147-en fagytak meg

Március végéig 147-en fagytak meg Magyarországon tavaly október óta – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) kedden.

Az áprilisi hideg napok miatt az emberéletben keletkezett veszteség nem tekinthető véglegesnek. Az emberjogi szervezet szerint valószínűleg még szomorúbb adattal kell számolni, tekintettel a szociális rendszer szétzilálódására és az egészségügyi rendszer állapotára.

A kihűlés következtében elhunytak többsége fűtetlen helyiségekben lelte halálát, továbbá kórházban, vagy beszállítás közben, mert már nem tudtak rajta segíteni. Közterületen, azaz a szabad ég alatt csökkent a fagyhalál miatti elhalálozás.

Az MSZF értesülései szerint nem csökkent a hajlam az orvosok presszionálására annak érdekében, hogy hypothermia (kihűlés) helyett más okot tüntessenek fel halálokként. Források szerint a statisztikai adatok kozmetikázása a cél vele. Úgy próbálják feltüntetni, mintha a fagyhalál tovatűnő társadalmi jelenség volna, nem pedig évről-évre ismétlődő tömeges jelenség. Vélhetően ezzel az igyekezettel függ össze az is, hogy idestova négy hónapja elérhetetlen a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatási adatbázisa, melyen a fagyhalállal kapcsolatos adatokat korábban el lehetett érni – írta a Szociális Fórum közleményében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!