2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Költészetnapi programok az online térben

Költészetnapi programok az online térben

Ebben az évben sem tartják meg a költészetnapi megemlékezést az Óda című József Attila vers keletkezésének helyszínén, Lillafüreden. Programok most is lesznek, ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár honlapján, valamint facebook-oldalán.
Az interneten megvalósuló rendezvényekbe ezúttal a központi könyvtár mellett a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR), valamint a fiókkönyvtárak is bekapcsolódnak.  A különböző költészetnapi kvízek, írókkal, költőkkel kapcsolatos játékok mellett természetesen az emlékezés sem maradhat el. Az elmúlt évek ünnepségeiből összeállított felvételeket nézhetnek meg az interneten. Megismerhetik az 1905. április 11-én született József Attila, és az 1900-ban ugyanezen a napon született Márai Sándor irodalmi munkásságát is. Fény derül arra, hogy milyen jelentős események történtek a költő születésének évében. A könyvtárosok jóvoltából megismerkedhetnek munkatársaink kedvenc József Attila verseivel, de lesz virtuális kiállítás az Apám kakasa című rajzpályázat alkotásaiból.
A József Attila Könyvtár költészetnapi totóval, könyvajánlóval, valamint a költő életéről szóló összeállítással jelentkezik facebook-oldalán. A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár a közösségi oldalán arra kéri az olvasókat, hogy készítsenek szelfit kedvenc magyar költőjükkel, valamint névadójuk, Szabó Lőrinc március 31-i születésnapjához kapcsolódóan arra is kíváncsiak, melyek az olvasók kedvenc Szabó Lőrinc versei. Egy különleges játékra is hívják az olvasókat, ugyanis idegen nyelvre lefordított József Attila verseket fordítanak vissza magyarra és így kell felismerni, melyikről van szó valójában. A Petőfi Sándor Könyvtár jóvoltából A magyar költészet gyöngyszemei elnevezésű virtuális kiállítást is megtekinthetik az interneten. A Móra Ferenc Könyvtár 11 kevésbé ismert József Attila verset mutat be facebook-oldalán. Természetesen a fiataloknak szóló totó sem maradhat el, hiszen a Tompa Mihály Könyvtár és a Kaffka Margit Könyvtár programjában gyermekversekkel és költészetnapi játékkal is találkozhatnak az érdeklődők.  A KSZR a www.bazkonyvtar.hu oldalon és a BAZ megyei KSZR a karantén idején facebook-oldalon Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez kötődő írókkal, költőkkel kapcsolatos játékra invitálja az irodalom szerelmeseit. Érdemes figyelni a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár honlapját, a központi épület, valamint a fiókkönyvtárak közösségi oldalait.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp