2025. 05. 7. szerda

Gizella

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Keresztény-muszlim párbeszéd a békés együttélés szellemében
royal_magazin_PNG

Keresztény-muszlim párbeszéd a békés együttélés szellemében

Iszlám és katolikus hívők békés együttélése volt a téma azon a megbeszélésen, amely Ferenc pápa és Ali Al-sistani siita nagy ajatollah között zajlott szombaton az iraki Nedzsefben – jelentette a Magyar Békekör.

Ferenc pápa arra kérte a muszlimok körében nagy tiszteletnek örvendő ajatollahot, hogy segítsen leszerelni a térségben élő keresztény közösségekkel szemben megnyilvánuló ellenséges hangulatot, melyet az Iszlám Állam terrorszervezet gerjesztett, egészen a fizikai leszámolásig bezárólag. A pápa annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nélkülözhetetlen a megbékélés, egymás bűneinek megbocsátása, és – Ábrahám nyomán – a közös reménybe vetett hit. A béke zarándokaként jöttem Önhöz, hogy tegyek a különböző hitű emberek békés együttélése érdekében – tudatta. Ali Al-sistani egyetértett a megbékélés szükségességével, a Bibliában és a Koránban egyaránt „Isten barátjaként” említett Ábrahám jegyében a közös vallási és emberi értékekre helyezte a hangsúlyt, ugyanakkor Ferenc pápa segítségét kérte a béke megteremtéséhez. Mint mondta, az iraki népben és a muszlim hívőkben mélyen élnek a kereszténység nevében ellenük elkövetett bűnök: a háborúk, a megszállások, természeti kincseik kirablása, népeik és közösségeik egymás ellen uszítása, közös kifosztásuk megkönnyítése végett. Mindez kedvezett az Iszlám Állam terrorszervezet térhódításának és szélsőséges ideológiai befolyásának. Egyetértettek abban, hogy sok a közös tennivaló, és a belső megbékélést elősegítené az egyenjogúságra és békés együttműködésre épülő új etikai rend. Megvalósításán mindkét fél munkálkodni kíván, és kész a dialóguson túlmutató közösségvállalásra is – értesült a Békekör.

Ferenc pápa Nedzsefből a Ninivei-fennsíkon fekvő Karakosba utazott, hogy felkeresse az Iszlám Állam által 2014-ben lerombolt és 2018-ban újjáépített Miasszonyunk templomot. Az Iszlám Állam rémuralma elől annak idején 125 ezer keresztény menekült el otthonából, s azóta is csak egy részük tért vissza.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!