2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról beszélt a Katolikus Rádióban

Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról beszélt a Katolikus Rádióban

Nagy István agrárminiszter a Magyar Katolikus Rádió stúdiójában elmondta, hogy mennyire fontosnak tartja az ország és az egyének lelki megújulása szempontjából a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az általa vezetett minisztérium többféle módon támogatja a rendezvényt.

Erdő Péter bíborossal egyeztetve plébániák számára meghirdették a lehetőséget, hogy az Eucharisztikus Kongresszus emlékére a templomkertben rózsatöveket ültessenek, melyeket ingyen igényelhetnek a NEK titkárságán. A rózsatövek Márk Gergely nemesítő saját fajtái, melyek magyar szentek nevét viselik.

„Mivel a rendezvényt a járvány miatt elhalasztották, a rózsatövek pedig már elkészültek, úgy döntöttünk, hogy már ráhangolásként is elindítjuk ezt az akciót.” – mondta a miniszter. „Háromszáz plébánián már több, mint ezeregyszáz rózsatövet elültettünk a felkészülés jegyében, és ezt szeretnénk idén is folytatni, hogy amikor vége lesz a konferenciának, amikor ezek a rózsák elkezdenek virágozni, elmegyünk mellettük és érezzük az illatukat, akkor jusson eszünkbe, hogy mit is fogadtam én meg, hogyan változott meg az életem.”

A nagyszabású szeretetvendégséghez is hozzájárul az agrárminisztérium igazi, magyaros gulyás hozzávalóival, hiszen – mint Nagy István elmondta – hazánkban jelen van a szürkemarha, a bivaly, és a racka juh is, a vendégek az ezekből készült ételeket kóstolhatják meg és megismerhetik a magyar vendégszeretetet.

„A konferencia ideje alatt az értékeinket, a hungarikumokat is szeretnénk bemutatni a Hungexpo területén, ahol a nagy előadások és fakultációk lesznek. Emellett a Bazilika előtt fölállított, szép kivitelezésű faházakban is várjuk majd az érdeklődőket.” – tette hozzá a miniszter.

A kongresszusnak Nagy István szerint az egész világra hatást kell gyakorolnia, hogy ki-ki meg tudja magában fogalmazni, hogy Jézus Krisztusra, az ő megváltó cselekedetére személyesen szüksége van. Messzire kell elhangzania az üzenetnek, hogy nem vagyunk egyedül, van Isten, akiben bízhatunk! A gazdaember tudja, hogy emberé a munka, Istené az áldás. „A kongresszus dolga, hogy előkészítse a szíveket, hogy Isten áldása belénk tudjon költözni.” – fogalmazott Nagy István agrárminiszter a Magyar Katolikus Rádióban. 


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp